Nyílt levéllel fordult a keszthelyi kórház vezetőségéhez a polgármester

A város vezetője három héten belül helyezett kilátásba egy lehetséges egyeztetést.

November 4-én leállt a Keszthelyi Kórházban a szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg ellátás, már csak járóbetegek ellátásra van lehetőség. A város polgármestere nyílt levélben fordul az Országos Kórházi Főigazgatósághoz a helyzet kezelése ügyében. Erről, és egyéb más ügyekről sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Tóth Gergely – írja a tvkeszthely.hu.

A Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának helyzete régebb óta kérdéses. Számos fordulat után november 4-én teljesen leállt a fekvőbeteg ellátás. A kórház vezetésével folytatott tárgyalások során a városvezetésnek nem sikerült érdemi adatokat szerezni a szolgáltatások állapotáról, mivel a kommunikáció központi szinten titkosított. A város nyitott az együttműködésre, de ehhez párbeszéd szükséges.

Tóth Gergely polgármester sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy minden lehetséges eszközzel próbálják megoldani a helyzetet. A kórházzal kapcsolatos ügyben az önkormányzat nyílt levelet írt Takács Péter államtitkárnak, hogy felhívja a figyelmet az egészségügyi ellátásban tapasztalható hiányosságokra. Tóth Gergely ebben a levélben egy három héten belüli személyes találkozót kezdeményez. “Szeretném hangsúlyozni, hogy nincs valami titkos összeesküvés, hogy valaki be akarná zárni a kórházat, de nagyon nehezen lehet megoldani ezeket a strukturális problémákat. Nevezetesen a szakemberhiányt. Mi azért szeretnénk ezt nem ennyiben hagyni. Illetve nemcsak szeretnénk, hanem azért volt ma egy sajtótájékoztató, mert írtunk egy nyílt levelet az Országos Kórház főigazgatónak, illetve az egészségügyi államtitkár úrnak” – jelentette be a polgármester.

A városvezető beszámolt arról is, hogy az előző vezetés re-pohárra több millió forintot költött, ráadásul ezek a poharak nem is lettek felhasználva. Miközben lenne helye a pénznek: az önkormányzati lakások rendkívül rossz állapotúak, felújításra szorulnának. A meghagyott 260 millió forintos költségvetési maradvány egy 8,5 milliárd forintos városi büdzséhez képest csekély összeg és a polgármesteri keretet is elköltötték, többek között erre a könyvre. Az önkormányzat Fitotron projektje, amely a város parkjának felújítását célozta, 50%-os készültségi állapotot ért el, ám a valós előrehaladás inkább 20-30%-ra becsülhető. A polgármester hozzátette: “A Fitotronnal kapcsolatban még az előző önkormányzat felszámolási eljárást kezdeményezett. Még lehet, hogy meg tudunk velük állapodni peren kívül. Van 190 millió forint követelése a városnak a Fitotron felé, ami egy abszolút fekete-fehér védhető követelés, hiszen csak a kötbérből ennyi fölgyülemlett és akkor nem számoltam az általuk okozott kárt.”

A város vezetése ígéretet tett arra, hogy szisztematikusan halad a helyzet javítása felé – már csak azért is, mert a választóktól arra kaptak bizalmat, hogy az ilyen kihívásokat megoldják.


Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom

Sztárfellépőkkel és őrületes hangulattal kecsegtet az idei Puncs Party és Szilveszter Siófokon

Méltkóképp zárja az évet a déli part fővárosa. - - Fényshow a Víztoronyból, ABBA show, Omega Testamen
Elolvasom