Nyirkos reggelek mellett enyhülő időre számíthatunk

Nyirkos reggelek mellett enyhülő időre számíthatunk

Pénteken megnövekszik a felhőzet, és többfelé elszórtan kialakulhat időnként kisebb eső, egy-egy zápor. A nyugati-délnyugati szél több helyen élénk, néhol erős lehet. A hajnal enyhébb lesz, de többfelé képződhet pára, köd. A csúcshőmérséklet 6 és 14 fok között alakulhat.

Szombaton sok felhő lesz felettünk, majd délután egyre többfelé eleredhet az eső. A nyugatias szelet sokfelé élénk, erős, néhol viharos lökések kísérhetik. Enyhe lesz a reggel, napközben pedig 11-17 fokra van kilátás.

Vasárnap egy hidegfront hatására elszórtan egy-egy zápor kialakulhat. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. A maximumok 5 és 10 fok között alakulhatnak. 

A víz hőmérséklete 2 fokos.

Forrás: idokep.hu

Kapcsolódó

Itt a nyári szezon vége – hogyan készítsd fel a szervezetedet az őszre?

A nyári forróság és a hosszú, napsütéses nappalok után az ősz beköszönte a táj színeiben és a tested igénye
Elolvasom

Közös értékteremtés a Magyar Nemzeti Múzeum és a Kaáli Autó-Motor Múzeum együttműködéséből

Dr. Zsigmond Gábor főigazgató - a Magyar Nemzeti Múzeum közössége nevében is - levél formájában a legmélyeb
Elolvasom

Balatoni apartman kisokos: így lehet kényelmesebb a tóparti nyaralás

A Balaton mindenkinek mást jelent. Míg egyeseknek a gyerekkori lángosozások emlékét, másoknak viszont a víz
Elolvasom