Októberre már elkészül az új füredi sétány

Októberre már elkészül az új füredi sétány

Következő hónapban már róhatják a gyalogosok Balatonfüred vadiúj sétaútját, a Kékszalag sétányt. Az 550 méteres szakasz a Füred Kemping előtt fog elhaladni és pihenő padok, valamint sok zöldfelület övezi majd – írja a város honlapja.

Az új sétány a kempinget köti össze a Széchenyi sétányon keresztül a Tagore sétánnyal, így egy impozáns, egységes arculatú, egybefüggő sétálórész áll majd rendelkezésre a város parti részén. Az út két oldalán fákat ültetnek, ahol csak lehet, parkosítanak, zöld teresedéseket hoznak létre. Az új szakasz a legendás vitorlás versenyről kapta a nevét, amelyet különböző elemekkel be is mutat, így várhatóan egyben turistalátványosság is lesz.

“A jövő évi szezonra elkészül a sétány folytatása is, amely a kemping főbejáratától egészen levezet majd a Balaton partra. Itt a meglévő kempingbe bevezető utat felújítjuk, illetve egy újabb szakasszal bővítjük. A strand szezonon kívül ez a belső sétány nyitott lesz, azaz ki lehet sétálni majd a strandig” – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István polgármester.

A kemping bejáratának két oldalán installációkat helyeznek el, amelyek az utcabútorok funkcióján túl bemutatják magát a vitorlásversenyt, a mindenkori győzteseket, a legendás hajókat.
A sétányon úgynevezett hajó-padokon lehet majd pihenni, ezek formájukban a klasszikus vitorlások fafedélzetének vonalait idézik meg.
Az árnyékolásról stílszerűen nagy vitorlavásznak gondoskodnak majd, ezeken szöveges és képes információk lesznek láthatók a hajókról, hajóosztályokról.
Látványosnak ígérkezik a kő hasábokból álló, megvilágított üveg sávokkal tagolt, a versenyek évszámait és győzteseit megjelenítő idővonal illetve a híres Nemere-II élethű hajótest részlete, amely pihenőtérként is használható.



Kapcsolódó

Szeptemberben avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

A szertartást dr. Erdő Péter bíboros végzi majd. - - XIV. Leó pápa 2025. szeptember 6-ára, szombat 11
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Zseblámpával, különleges esti túrán fedezhetik fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat az érdeklődők

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján
Elolvasom