Ördög Nóra és Mizsei János közös helye tarol Akarattyán

Ördög Nóra és Mizsei János közös helye tarol Akarattyán

Sokan előrevetítették már a belföldi turizmus kirobbanó fellendülését az idei nyárra és ezek a számítások beigazolódni látszanak. A Balaton már most kezd zsúfolódni, pláne az olyan, üde, újszerű csomópontok körül, mint a frissen megnyílt Nekem a Balaton és mellette a MÁK pop-up étterem.

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál, úgy tűnik, egy pillanatig sem estek kétségbe a karantén alatt. Leköltöztek balatonakarattyai nyaralójukba, és úgy döntöttek, megvásárolják a házuk mellett lévő, egy ideje üresen álló kisboltot, hogy újra életet varázsoljanak ide. A felújításról vlogot is vezettek, így tulajdonképpen borítékolható volt, hogy azonnal érkeznek majd a vevők – írja a streetkitchen.hu.

Kapcsolódó

Újabb jövőbemutató nevek a legendás hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között

Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 202
Elolvasom

Nívós nemzetközi díjat szerzett a varjaskéri templomrom és egy balatonfüredi apartmanház is

Egy Szlovéniában tartott rangos építészeti gálán egy balatonfüredi apartmanház és a varjaskéri templomrom f
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pálos emlékhely, Badacsonytomaj

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a középkorban rendkívül aktívan működött a Balaton partjain. Sz
Elolvasom