Őrizetben a zalai hálózat ellátója

Ausztriában kábítószer birtoklás miatt volt őrizetben az a nő, aki ellen a zalai rendőrök európai elfogatóparancsot adtak ki még tavasszal. Az osztrák hatóság szeptember 15-én adta át a magyaroknak – számolt be a police.hu.

A zalai nyomozók másfél éve folytatnak eljárást egy kábítószer-kereskedő hálózat felgöngyölítése ügyében. Az egyenruhások kezdetben egy gétyei és egy szentpéterúri férfihoz jutottak el, akik dílerhálózatot építettek ki a megyében. A széles körű adatgyűjtés során képbe került egy kisrécsei üzlettárs is. A rendőrök felderítőmunkájának eredményeként derült ki, hogy komplett családi drogüzletet vittek, amelyben mindenkinek megvolt a feladata. A tiltott anyagot saját maguk keverték, porciózták, alufóliába vagy zsebkendőbe csomagolva árusították több tucat vásárlónak. A kábítószer egy része különösen veszélyes anyag volt, amit a piacon biofűként árultak.

A drogbiznisz résztvevői közül jelenleg négy fő van letartóztatásban, kettő bűnügyi felügyelet alatt áll, 30 elkövető pedig szabadlábon védekezhet.

A hálózat két ellátóját is azonosították a rendőrök, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. Kiderült, hogy mivel Ausztriában is követtek el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt, ezért ott elítélték őket. Egyikőjüket, a 27 éves tapolcai nőt szeptember 15-én az osztrák hatóság átadta a zalai nyomozóknak, akik kábítószer-kereskedelem miatt kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők a balatoni ingatlanpiacon

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők: augusztushoz képest 26 szá
Elolvasom

A kőröshegyi völgyhídról akart leugrani egy férfi, a rendőrök mentették meg

Végzetes lépésre szánta el magát egy elkeseredett férfi Kőröshegyen - olvasható a police.hu-n. - - A S
Elolvasom

Hírességek sétánya épül Siófokon

Bronz domborműves oszlopokkal szegélyezett sétány kialakításával tiszteleg Siófok önkormányzata a városhoz
Elolvasom