Oscar-díjas alkotó munkája is a Bujtor István Filmfesztiválon

Oscar-díjas alkotó munkája is a Bujtor István Filmfesztiválon

Az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmje mellett több elsőfilmes alkotás is indul a XI. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, amelynek vetítései mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztronómiai programok is várják a közönséget Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között.

A 141 nevezett alkotás közül száz film jutott be a fesztivál versenyprogramjába, ezekből csak ötven filmet vetítenek a közönségnek – hangsúlyozta Lutter Ferenc fesztiváligazgató, producer az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.     

Mint mondta, több Balázs Béla-díjas alkotó munkája is versenyez fesztiválon, filmes főiskolákról és egyetemekről pedig olyan alkotók érkeznek, akik először próbálják ki magukat, például Rudolf Olivér rendező Emma című filmjével a fesztiválon debütál. Bajor Lili színész pedig a Balázs Béla-díjas Dér András A Rubens lány című filmjének a főszerepét alakítja – tette hozzá.     Versenybe száll Gál Sándor Los Angelesben díjazott, Defekt című alkotása is, amelyben a nyolcéves Balla Riána Emma egy elrabolt kislányt alakít. A nyilvános vetítéseket alkotói beszélgetések, közönségtalálkozók kísérik.    

A fesztivál zsűrijének elnöke Janisch Attila filmrendező, tagjai Gera Marina színművész, Kalász József filmrendező, vágó, Lutter Imre fesztiváligazgató, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, valamint Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője.

Esténként a fesztivál kertmozijában Ötvös Csöpi-filmeket láthat a közönség, de lesznek koncertek, színházi előadások, kiállítás és retró utcabál. Bujtor István kedvenc ételeit is meg lehet kóstolni, lesz veteránautós felvonulás, de bepillanthatnak a látogatók a forgatások kulisszái mögé is.     Augusztus 22-én pedig vitorlás emlékversenyt tartanak Bujtor István tiszteletére Balatonkenesén.

Kapcsolódó

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom

35 éve él Balatonedericsen az afrikai tejuhu matuzsálem

Az Afrikából származó Hululu, becsült életkora alapján minden bizonnyal fajának legöregebb képviselői közé
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom