Ősszel kezdődik a kivágott siófoki fák pótlása

„Minden egyes fát pótolni fogunk, az ősszel kezdjük és a tavasszal folytatjuk” – mondta Várkonyi Csaba, a Balaton-parti kft. ügyvezetője, akik Siófok strandterületein 249 beteg, vagy balesetveszélyesnek ítélt fát vágtak ki a közelmúltban – írja a siofok.hu.

Ilyen még nem volt, hogy ennyi fát vágtak volna ki egyszerre, nem kis feltűnést okozva és Facebook-kommenttengert keletkeztetve… De persze fakataszter sem készült korábban arról, hogy milyen állapotban vannak a strandi fák. „A strandi területeken álló fákért a Balaton-parti Kft. a felelős, ezért fordultam minősített favizsgáló erdőmérnökhöz, hogy mérje fel az összesen 1527 fa állapotát, egyenként – folytatta Várkonyi Csaba. – Ez márciusra megtörtént, attól kezdve végeztük a fakivágást, gallyazást, valamelyest a nyári szezonba is belenyúlva, mert kis létszámú csapata van erre a társaságunknak. Akiket emiatt ki is kellett venni az egyéb városi fakivágási feladatokból.”

Tóth Zsolt balatonalmádi minősített favizsgáló, erdőmérnök intézkedési terve alapján vágták ki a betegnek, balesetveszélyesnek minősített strandi fákat az aranyparti és ezüstparti szabadstrandi területeken, valamint a Nagystrandon, az újhelyi és sóstói strandon (a legtöbbet, 120-at, tehát majdnem a felét az aranyparti részen). „Ettől kezdve 100 kilométeres szélig minden esetleges balesetért a faminősítő vállalja a felelősséget – tette hozzá a Balaton-parti Kft. ügyvezetője. – Sokan emlékezhetnek rá, néhány éve a Petőfi sétányon okozta egy leszakadó faág egy turista halálát.”

Minden területre külön fakivágási engedélyt kért a kft. a jegyzőtől (a kormányhivatal összeférhetetlenség okán a siófoki helyett a zamárdi jegyzőt jelölte ki erre), aki ezeket azzal a megkötéssel adta ki, hogy minden egyes kivágott fát pótolni kell. Várkonyi Csabától tudjuk: a favizsgáló a fapótlásokra is javaslatot tett, leírta többek között, hogy a fűzfák Balaton-partra ültetése elhibázott döntés volt és hogy nem szerencsés nagy méretet elérő fák ültetése sem. A kft.-ügyvezető azt mondta: már az ősszel elkezdik a fapótlásokat.

A Facebook-on a legtöbben azt kifogásolták (azon kívül, hogy a fakivágások belenyúltak a strandszezonba), hogy úgy látták, egynémely kidöntött fa nem is volt beteg. Azt is felrótták, hogy a tuskók a földben maradtak, s olyat is olvasni lehetett, hogy valakik átírták egyes fák jelzéseit: a kezelendő jelzést kivágandóra javították. „A kivágott fák mind betegek, balesetveszélyesek voltak a szakvélemény szerint – így Várkonyi Csaba. – S egyetlen fával sem vágtunk ki többet, mint amennyit a favizsgáló erre megjelölt. A 249 fa valóban sok, de az erdőmérnök leírta, hogy a strandi fák ápoltsága jellemzően rossz. Aligha volna érdeke egy erdőmérnöknek, hogy egészséges fát betegnek nyilvánítson. S a Balaton-parti Kft. sem keresett a fakivágásokon, inkább kieső bevétele volt emiatt, no meg kiadása (a fák bevizsgáltatása, elszállíttatása…). A tuskók kiszedése is magas költséggel jár, erre az önkormányzat anyagi lehetőségeinek függvényében kerül majd sor, de az új facsemeték telepítésétől függetlenül. A reklamálás-áradat kapcsán: a negatív Facebook-kommentek mellett köszönő leveleket is kaptunk, ezekben azt írták, hogy végre kivágtuk a veszélyes fákat. Hiszen sok fáról bárki szabad szemmel, hozzáértés nélkül is megállapíthatta, hogy az, voltak 60 éves, korhadt belsejű fák, amiket a külső 5 centi tartott, alig éltek – ki vállalja a felelősséget, hogy ezek alá feküdjenek az emberek? Szerintem a többség megérti, hogy nem fagyilkosság-sorozat történt, hanem éppen hogy a turisták, a fürdőzők, a strandi vendégek biztonsága érdekében tettük, amit tettünk, szakember véleményére alapozva, aminek a felülbírálatát azt hiszem, senki sem vállalta volna, egyben a felelősséget sem vállalta volna helyettem senki. Remélem, hosszú időre sikerült megoldanunk a strandok biztonságos használatát, legalábbis a fák állapotát tekintve.”

Az önkormányzati kft. ügyvezetője az ősszel kezdődő facsemete-ültetések kapcsán megjegyezte: ezeket leginkább a gázolajos, gyomirtós, fűrészes „kezelésektől” kellene majd megóvni…




Forrás: siofok.hu

Kapcsolódó

Külföldről rendelt kendermagokat egy nagykanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása vétség miatt folytatott eljárást - írja a police
Elolvasom

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom