Ősszel sem fogsz unatkozni a Balatonon

Ősszel sem fogsz unatkozni a Balatonon

Az MTÜ (Magyar Turisztikai Ügynökség) augusztus 24-én indította el új, belföldi kampányát, amely többek között arra fókuszál, hogy a Balatont és annak környékét az ősz színeinek prizmáján keresztül népszerűsítse, teljes joggal.

Nagyszerű úti cél azoknak is, akik a koraőszi kellemes időjárásban aktívan felfedeznék a térség kulturális kincseit vagy a környék gasztronómiai kínálatát – közölte az ügynökség hétfőn.

Az MTÜ hétfőn induló kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy “a Balaton élménylehetőségei kimeríthetetlenek, hiszen a tó és környéke olyan négyévszakos úti cél, amely szezontól függetlenül csodás kincseket rejt, és az év minden szakában ezernyi új színét fedi fel az arra járóknak. A kampánnyal azt is üzenik, hogy “a nyárral nem ér véget a szezon, töltődj fel új élményekkel egész évben”.

A kampány keretében a közterületeken, valamint a nyomtatott és online sajtóban megjelenő hirdetések mellett kisfilm is inspirál a Balaton felfedezésére, amely televízióban, valamint a Csodás Magyarország közösségi média csatornáin (YouTube, Facebook, Instagram) látható.

A kampányra az MTÜ egy újdonsággal is készült, tovább bővítve az elérhető tájékoztató anyagok, kiadványok sorát. Elkészült, és a napokban már a Tourinform irodákban is elérhető lesz az új Balaton térkép, amely egyszerűen, átláthatóan mutatja be a legfontosabb, szezontól függetlenül is elérhető látnivalókat, attrakciókat. A térkép online is elérhető és letölthető az mtu.gov.hu weboldalon.

Szintén az elmúlt hetekben készült el a Balaton új imázskiadványa, amely nem szokványos oldaláról mutatja be a tavat, és olyan programlehetőségeket, látnivalókat, érdekességeket emel ki, amelyek egész évben vonzóvá teszik a térséget – derül ki a közleményből.

Ajánlják még, hogy további inspirációért érdemes belelapozni a háromrészes Magyarország neked – Bakancslista kiadványsorozat Balaton és Nyugat-Magyarország könyvecskéjébe.


Forrás: MTI
Fotó: balatontelevizio.hu

Kapcsolódó

Elsüllyedt tengeralattjáró a Balatonban? Mítosz vagy valóság?

A szövevényes történet mögött az utókor számára egy pénzügyi csalás szálai kezdenek kirajzolódni. - -
Elolvasom

Átmenetileg bezárt a balatoni jégpályák többsége a hirtelen felmelegedés miatt

A nem várt hőmérséklet-emelkedés keresztülhúzta az üzemeltetők számításait. - - A hirtelen jött, szoka
Elolvasom

Nyolc éve fagyott be teljesen a Balaton utoljára (fotók)

Még Balaton-átcsúszást is rendeztek anno. - - Megkopni látszó emlék: immár nyolc év telt el azóta, hog
Elolvasom