Összevonják a SZÉP-kártyák “zsebeit”

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-től összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a módosítás a MTÜ véleményezésével született és mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan.

Közölték, a SZÉP-kártya eddig is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártya tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a szankciós válságban.

Az alszámlák közötti átjárhatóságot 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a 2022. november 21-én bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedés csomag keretében írta elő – emlékeztetett az ügynökség.

Az MTÜ által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a tulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá az energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához.

Azt írták, hogy a SZÉP-kártya, 11 évvel ezelőtti létrehozása óta, a belföldi turizmus ösztönzésének egyik legfontosabb eszköze. Ennek oka, hogy a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 11 hónapja során a teljes, 26 milliós forgalmon belül 74 százalékos volt.

A módosítás jelentőségét mutatja, hogy 2022. november végén a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló keret mintegy 88 milliárd forint, melyet országszerte közel 50 ezer elfogadóhelyen használhatnak fel a kártyabirtokosok. A jövő év elejétől életbe lépő módosítás így elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá – hangsúlyozták.

A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról-hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 2022. január-november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot – állapította meg az MTÜ.

A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek – áll a közleményben.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Külföldről rendelt kendermagokat egy nagykanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása vétség miatt folytatott eljárást - írja a police
Elolvasom

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom