Öt bemutatót hoz az idei évadban a veszprémi Kabóca Bábszínház

Nem kevesebb, mint öt bemutatót prezentál az idei évadában a veszprémi Kabóca Bábszínház, melyek közt népmese-feldolgozás és utcaszínházi előadás is helyet kap majd.

Szőke Kavinszki András, a színház igazgatója elmondta, hogy már bemutatták az évad első produkcióját, a Betyárok ideje – gombóc, stukker újratöltve című darabot Rumi László rendezésében.

A darab főszereplője Sobri Jóska bakonyi betyár, aki komikus bírósági jelenetek és üldözéses akciók résztvevője a történet során. Október 28-án mutatják be – szintén Rumi László rendezésében – a Nyakigláb artisták a porondon című, cirkuszi elemeket felvonultató előadást, amelyben óriásbábokat is láthat a közönség.

Január 22-én lesz a premierje a Csalimese című magyar népmesének, amely a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat egyik nyitórendezvénye lesz Varsányi Péter rendezésében.

Június 4-én mutatják be a Szent Margit legenda című előadást, amelynek a város ikonikus terén elhelyezkedő Margit-romok adják majd a helyszínét. A produkció rendezője Kovács Géza lesz.

A 2022/23-as évad utolsó bemutatójaként július 30-án kerül közönség elé a Maxicirkuládé című produkció, amelyet Boráros Miláda rendezésében láthat majd a közönség. Az előadás helyszíne a Kabóciádé Családi Fesztiválra a Séd-völgyben felállított cirkuszi sátor lesz.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Marcali díler őrizetben

A marcali férfit a BRFK rendőrei a fővárosban fogták el - írja a police.hu. - - A Marcali Rendőrkapitá
Elolvasom

Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen emeltek vádat áramlopás miatt

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói
Elolvasom

Majális és piknik lesz Balatonfüreden is

Változatos programkínálattal készülnek a szervezők. - - Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán. Külö
Elolvasom