Öt férfit vett őrizetbe a rendőrség drogkereskedelem gyanúja miatt Zalaegerszegen

Öt férfit vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt a zalaegerszegi rendőrség nyomozói – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A nyomozás adatai szerint a férfiak az elmúlt hónapokban anyagi haszonszerzés céljából építették ki dílerhálózatukat Zalaegerszegen, az egyik központi helyszín egy presszó volt a városban.

Az egyik, 42 éves gyanúsított a munkahelye raktárát, konyháját és hűtőjét használta a drog tárolására és értékesítésére.

A zalai rendőrök összehangolt akció során hétfőn több helyszínen ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön. Az ingatlanokban a nyomozók több kilogramm növényi törmeléket, droggyanús port és tablettákat, valamint a porciózáshoz és árusításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A dílereket elfogták, előállították, majd kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. Az öt férfit végül őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrök a vásárlókat is azonosították, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás – áll a rendőrség közleményében.


Forrás: MTI / police.hu

Kapcsolódó

17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki vé
Elolvasom

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom

Fenntarthatóság és kortárs művészet a 35. Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye Fesztivál és annak fő tulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztési Alapítvány a 35. jub
Elolvasom