Öten haltak meg a Balatonban az idei szezon alatt

Öten haltak meg a Balatonban az idei szezon alatt

Minden ilyen eset tragédia, ám a statisztikák jelentősen javultak az elmúlt három évtizedben.

A ’90-es évek elején még közel 50 haláleset történt évente a Balatonon. Azóta jelentősen javultak a halálozási statisztikák, de még mindig történnek elkerülhető tragédiák. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szerint ha a tó vízszintje a következő években is hasonlóan alacsony marad, az új kockázatot rejthet a fürdőzők számára – számolt be a 24.hu.

2026. január 1. és augusztus 31. között hatan – közülük öten a nyár során – vesztették életüket a Balatonban vízbe fulladás következtében, közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére. Kifejtették, a ’90-es évek elején még közel 50 haláleset történt évente a tóban, amely a 2000-es évek végére, a komplex vízi közlekedési és viharjelzés-biztonsági intézkedések bevezetésével 20 környékére csökkent, majd a 2020-as évek elején 10 körüli esetszámra mérséklődött. Felhívták a figyelmet, hogy egy forró júliusi napon akár 300-350 ezer ember is fürdőzhet a tóban, ami a legnagyobb vidéki városok lakosságának a többszöröse.

Forrás: 24.hu
Fotó: Varga Jennifer / 24.hu

Kapcsolódó

Új római kori lelőhelyet azonosítottak Tapolca mellett

A friss leletek többsége a Római Birodalom utolsó éveiből származhat. - - Korábban ismeretlen római ko
Elolvasom

A látogatók előtt lőtt rá egy szarvasra egy vadász a keszthelyi Vadászati Múzeumban

A vadászt gyanúsítottként hallgatták ki. - - A Zala megyei rendőrség veszélyes mutatványnak nevezte az
Elolvasom

Vádat emeltek a paloznaki plébánost 35 éve megölő román férfi ellen

Vádat emelt az ügyészség az ellen a román férfi ellen, aki társtettesként 35 évvel ezelőtt meggyilkolta Pal
Elolvasom