Pénteken ünneplik az első magyar női vitorlázó világbajnokot Balatonfüreden

A nagyszabású ünnepség pénteken, fél hatkor veszi kezdetét.

Érdi Máriát és a Vadnai-testvéreket ünneplik szeptember elsején Balatonfüreden, a Kékszalag PORT-ban. Érdi Mária a hágai világbajnokságról aranyéremmel tért haza, ő az első magyar női vitorlázó, aki vb-címet szerzett olimpiai hajóosztályban. A Vadnai-testvérek közül Jonatán szintén az ötkarikás játékokra szóló belépővel érkezett haza Hollandiából – olvasható a balatonfured.hu-n.

Vitorlástörténelmet írt Érdi Mária olimpikon, aki a hágai világbajnokságon ILCA 6 hajóosztályban első helyen végzett, ezzel – Magyarországon nőként először – megszerezte a világbajnoki címet. Emellett a 2024-es párizsi olimpiára szóló kvótát is magáénak tudhatja.

Vadnai Jonatán ILCA 7 hajóosztályban versenyzett Hollandiában, és ugyancsak bebiztosította indulását a jövő évi ötkarikás játékokon.

A Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében szeptember 1-jén pénteken, Balatonfüreden ünneplik az új világbajnokot, valamint olimpikonjainkat.

Az érdeklődők kerekasztal-beszélgetést hallhatnak a versenyzőkkel a közönség bevonásával, felelevenítik a világbajnoki címet adó, valamint kvótaszerző verseny legizgalmasabb pillanatait, továbbá mesélnek az előttük álló feladatokról is.

Tervezett program:

17:30 Érdi Mária világbajnok, Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin fogadása
18:00 Megnyitóünnepség, köszöntőbeszédek
18:15 Kerekasztal-beszélgetés
19:00 Közös fotózás, kötetlen beszélgetés
19:30 Pezsgős fogadás


Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom

Ezúttal marcali dílereket fogtak a rendőrök

A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai március 19-én összehangolt akcióban számoltak fel egy drogterjeszt
Elolvasom