Bakancslistás helyek a Balaton körül – Köcsi-tó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Köcsi-tó

Balatoni Barangoló – Köcsi-tó

 

Kevesen tudják, hogy Balatonalmádi Káptalanfüred városrésze, a magyar tenger mellett, egy másik állóvízzel is büszkélkedhet. A méreteit tekintve ugyan kevésbé grandiózus Köcsi-tó jól eldugott kis ékköve a térségnek. Kicsinységéért varázslatos és megnyugtató aura kárpótol. Az agyagbányászat következtében létrejött mesterséges tavat tágas rét, valamint tölgyes öleli körül. Ősztől csend honol egészen a nyári szezonig, amikor is gyerekzsivaj tölti meg az étert; a terület ugyanis három különböző tábor szomszédságában fekszik.

 

Fotó: balaton-almadi.hu

 

Padok, tűzrakóhely és szemetesek várják a chillezni-vágyókat, ha az időjárás is úgy akarja. A nádas kompakt, de annál vibrálóbb vízi élővilágától tanösvény vezet a külszíni vöröshomokkőfejtés által feltárt “őskori folyóparthoz”, hogy jobban képbe kerülhessünk a helyi ökoszisztémával kapcsolatban. És ha ez nem lenne elég egy laza délutánhoz, a Csere-hegyi kilátó is csak pár kilométer innen. Autóval is könnyen megközelíthető, de gyalog legegyszerűbben a szebb napokat is megélt, egykori szabadtéri mozi rozsdarágta kerítése és a Kispesti Önkormányzat Ifjúsági tábora között kanyargó ösvényen, lefelé.

Ha van pár szabad órátok a vasárnapi kelkáposztafőzelék után, itt mindenképpen nyugalomra lelhettek.

 

 

Szerző: Szántó Áron   Nyitókép: indafoto.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Imre herceg templom, Sáska

Tapolca vonzáskörzetében, a Déli-Bakony és a Balaton-felvidék különleges keresztmetszetében fekszik az alig
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csönge-hegyi kilátó, Salföld

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Salföld és környéke az egész Balaton-felvidék egyik legpopulárisabb turi
Elolvasom