Rács mögött végződött a siófoki éjszaka

Rács mögött végződött a siófoki éjszaka

Egy enyingi fiatalember a belépő megváltása nélkül szeretett volna belépni egy Siófoki szórakozóhelyre. Az incidens garázdaságig fajult – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. január 15-én éjjel egy férfi egy siófoki szórakozóhelyre belépőjegy nélkül szeretett volna bemenni. A hely tulajdonosa nem támogatta a fiatalember ötletét, és az összeg kifizetésére szólította fel.

A kettejük közt zajló párbeszéd végül vitává fajult, mely során az enyingi lakos több alkalommal megütötte az üzemeltetőt, majd a segítségére siető biztonsági őrt is bántalmazta. A verekedés során az egyik sértett könnyű, míg a másik súlyos sérülést szenvedett. A körzeti megbízottak az agresszort a helyszínen elfogták, és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 19 éves fiatalt – aki kijózanodván megbánta a tettét – garázdaság és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.


Fotó: Pexels

Kapcsolódó

24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajk
Elolvasom

Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

A sérült munkást mentőhelikopter szállította a győri kórház égési osztályára. - - Az előzetes hírekkel
Elolvasom

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom