Rangos nemzetközi és hazai bajnokságnak adott otthont a BYC

A versenyprogram szerint a négynapos regattán nyolc futamban mérhették össze tudásukat a versenyzők, amely végén az Európa Kupa eredményeinek felhasználásával Magyar Bajnokokat is hirdettek.

A verseny rendezését az osztályok világ- és európa-bajnokságain gyakorlott Rauschenberger Miklós vezette és a sportszerű versenyt hattagú nemzetközi versenybíróság biztosította.

’Nehéz négy nap van mögöttünk. A gyenge és erős szél komoly kihívást jelentett a versenyzők és a versenyrendezők számára is. A Balaton ezekben a napokban olyan arcát mutatta, amelyhez nem vagyunk hozzászokva. Véleményem szerint ezen a regattán azok győztek, akik a legfelkészültebbek voltak. A szervező csapat nagyon profin végezte a munkáját, ennek is volt köszönhető, hogy az ILCA 7 és ILCA 4 osztályoknak 7, az ILCA 6 hajóosztálynak 6 eredményes futamot tudtunk rendezni. Köszönöm a rendező team-nek a hatékony közös munkát!’

-mondta Rauschenberger Miklós

Böröcz Bence klubtagunk a versenyen a nemzetközi versenybíróság alelnöként vett részt. Röviden így foglalta össze a regatta történéseit.” Az időjárás ugyan szeszélyes volt, és időnként habár hosszabb várakozások mellett is, de minden versenynapon sikerült futamokat rendezni. Ehhez a versenyrendezőség folyamatos ébersége és kitartása volt szükséges, amely segítette a meghozott halasztási, érvénytelenítési és rövidítési döntéseket. Az első napokban a nyugatias (DNY és ÉNY) szelek domináltak, a szélerő a közepestől az igazán erősig (akár 30 csomós szélerősödések) terjedt, a verseny második felében pedig gyenge szelek uralkodtak. A hosszabb regatták elsődleges célját így jól támogatták a körülmények: az összes lehetséges szélviszonyban bizonyíthattak a résztvevők.”

A versenyadminisztráció a klub környezettudatossági és fenntarthatósági törekvéseivel összhangban történt: a hivatalos hirdetőtábla és a versenyzői szolgáltatások jelentős része, pl. tárgyalási kérelmek, pontszám-felülvizsgálati kérelmek, online voltak elérhetők. A szomszédos kikötőkből vízre szálló hajókat és edzőket a szervezők ezen túl a lebonyolítást gördülékennyé tevő WhatsApp csoportba invitálták.

A futamok után a klub naponta friss gyümölccsel, két délután pedig tészta-partyval, illetve hot-doggal várta a parton az éhes résztvevőket.

Kapcsolódó

A Balaton felé több új településen indította el szolgáltatását a Kifli.hu

A Kifli.hu bővíti kiszállítási területét: június másodikától több új Balaton-, és Székesfehérvár-környéki
Elolvasom

Ittasan hajtott neki egy somogyi férfi egy villanyoszlopnak, ami aztán rádőlt egy házra

Jogosítvány nélkül, ittasan okozott balesetet az öreglaki sofőr, majd elmenekült - számolt be a police.hu.
Elolvasom

Pápai gyújtogatók rendőrkézen

A pápai rendőrök fiatal fiúkat hallgattak ki az ügyben - írja a police.hu. - - Egy korábban ebédlőként
Elolvasom