Retró és modern egy helyen – Megnyitotta kapuit a Káli Cool

Retró és modern egy helyen – Megnyitotta kapuit a Káli Cool

Múlt héten nyílt meg a Káli Cool Közért Káptalantótin. Ha egy igazán pezsgő helyet keresel a balatoni nyárban, itt valószínűleg megleled majd a számításod a kézműves sörök, helyi borok és kortárs Art PopUp-ok társaságában.

„Nem szokványos vendéglátóhelyről van szó. Kézműves sörök, a Sabar pincészet borai és persze, kávé is akad, de elsősorban nem ez az, ami vonzóvá teszi a helyet” – írta hangulatos riportjában nemrég a HYPEANDHYPER. Mi teszi hát vonzóvá? Minden együtt: a belőle áradó mediterrán nyugalom, és a töményen, mégis ízlésesen megjelenő kortárs műalkotás, designbútor, a legkülönbözőbb helyekről származó ritkaságok.

„A Németvölgyi úti neobarokk társasház korlátja, amely mellett Psota Irén cigarettázott (…) az udvaron egy egykori csehszlovák vagon, amiből csak három van az országban (…) a pult fölötti gigantikus Csemege felirat, amit az egykori Felvonulási-téri Sztálin-szobrot is alkotó Mikus Sándor tervezte” 

– írja a designmagazin. És még ez sem minden: kulináris élvezetek (helyi borok, termelői szörpök, kézműves sörök) és szállás is van. Ez így kissé zavarba ejtő lehet, de gyorsan fedjük fel, kik fogják össze ezt az összművészeti kavalkádot: Faur Zsófi és társa, Szilágyi Pál.

A galériás pár úgy alakította ki az antik és kortárs művészeti alkotásokkal, vintage lakberendezési tárgyakkal és magyar tervezői ruhadarabokkal dúsított helyet, hogy az mégis egységes és nyugalmat árasztó legyen.

És éppen ez a lényeg: Faur Zsófi szerint ma már a (potenciális) vásárlók ma már egy steril fehér helyiség helyett jobb szeretik a lakásukat megidéző személyes térben megnézni a műalkotásokat.

Ugyanakkor ne csak kortárs képzőművészeti alkotásokra gondoljunk: a Molnár Viktorral való jó kapcsolat révén bekerültek az AMIKOR galéria vintage és retró bútorai, festményei és plakátjai, de kortárs darabok közül is válogathatunk, közelebbről a Cakó Kinga-féle CAKÓ ruhadarabjaiból.

De mi a helyzet az Art PopUp-pal? Nos, a szervezők „a francia hagyományokból inspirálódva” maguk is a napsütötte part mellett töltik a nyarat. Az említett miliőben két hónapos PopUp-ot tart az említett Faur Zsófi GalériaAMIKOR Antik és Design Galéria és Cakó Kinga.



Forrás: octogon.hu
Fotó: Mohai Balázs

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom