Rippl-Rónai, Márffy és Vaszary alkotások is láthatók lesznek a Füred Art Weeken

Rippl-Rónai József Fürdő nők című aktképe, valamint Márffy Ödön és Vaszary János egy-egy remekműve is látható lesz a pénteken kezdődő Füred Art Weeken, amelyen neves aukciósházak és galériák mutatják be klasszikus műtárgyaikat a balatonfüredi kongresszusi központban.


A vasárnapig tartó első Füred Art Weeken művészeti szenzációkkal, több tíz-, illetve százmillió forint értékű alkotásokkal is találkozhatnak a műkedvelők, klasszikus és kortárs műtárgyak között festményeket szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket mutatnak be – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Nemes Galéria Vaszary János 1928-ban készült Lovaglás a Lidón című képével érkezik a seregszemlére. A festményen megjelenő plázson élénk színű ruhában sétáló nők, lovasok és napernyős kocsi látszódnak, fény, mozgás, derű hatja át az értékes képet – írták.

Szintén a Nemes Galéria mutatja be Márffy Ödön Lovasok a vízparton című festményét, amelyen a nyugalmat árasztó vízparti táj állandósága, illetve a ruhátlan lovasok és élettel teli lovaik dinamizmusa szimultán jelenik meg – közölték.

A Pintér Aukciósház az egyik legértékesebb magyar festő, Rippl-Rónai József 1910-es Fürdő nők című aktfestményével lesz jelen az seregszemlén. A festmény a művész „kukoricás” korszakának egyik jellegzetes és egyedi alkotása. Rippl-Rónai előszeretettel örökítette meg kaposvári kertjében ruhátlan modelljeit – olvasható a tájékoztatóban.

A Füredi Art Weeken neves galériák és aukciósházak klasszikus és kortárs műtárgyai mellett artdisco és tárlatvezetés is várja a közönséget.

A kiállító galériák között van az acb Galéria, a BÁV ART, a Bernabo Art Furniture, az Equilor Fine Art, a Horizont Galéria, a LUMAS galéria, a NACO Galéria, a Nemes Galéria, a Neo Deco Galéria, a Neves Kor-Társ Galéria, az Opera Antikvitás, a Passage Galéria, a Pintér Aukciósház, a ProArt Frame,  Random Art Galéria, a Zsdrál Galéria, valamint a WOP Galéria – áll a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom