Siófokon indul az 5G

A Vodafone több módon is fejleszt a balatoni térségben: a szolgáltató bekapcsolta Siófokon található 5G bázisállomásait, így mostantól a déli part fővárosában is elérhető a Vodafone 5G szolgáltatása.

A szolgáltató felkapcsolta Siófokon található 5G bázisállomásait, így a déli part fővárosában már elérhető az újgenerációs mobilhálózat az arra alkalmas készülékekkel. A siófoki állomások már a márciusi frekvencia aukción elnyert 3500MHz-es frekvenciasávot használják. A szolgáltató továbbá azt is bejelentette, hogy az elkövetkező időszakban felkészítik a Balaton körül lévő bázisállomásait a 700 MHz-es sáv fogadására, amivel a tó és a partvonal egészén elérhető lesz az 5G szolgáltatás az arra alkalmas készülékekkel. A szolgáltatás a tervek szerint szeptember elejétől lesz elérhető, amikor is az NMHH elérhetővé teszi a Vodafone számára a 700MHz-es sávot.

„A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos a balatoni régió, így az utóbbi években folyamatosan fejlesztettük hálózatunkat a térségben. Ennek köszönhetően korábban a tó teljes térségében elérhetővé vált a 4G+ hálózatát, mely így 53 településen érhető el. A balatoni régió és a Vodafone közös története most tovább folytatódik, hiszen ma Siófokon is elindítottuk az újgenerációs mobilhálózatot, az 5G-t, melynek előnyeit terveink szerint hamarosan a teljes balatoni térség megtapasztalhatja.” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgatóhelyettese, az igazgatóság alelnöke.

Kapcsolódó

Világhírű sztárok és a hazai zenei élet legnagyobb nevei érkeznek Balatonszemesre: minden eddiginél nagyobb lesz a Szemesi Ünnepi Piknik

Augusztus 16. és 23. között nyolc napon át Balatonszemes ad otthont a déli part egyik legjelentősebb nyárzá
Elolvasom

Osvárt Andrea lesz a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik házigazdája

A színészként és producerként is ismert Osvárt Andrea lesz a házigazdája a megújult Veszprém-Balaton Filmpi
Elolvasom

Új helyszín a STRAND Fesztiválon: ReSTRAND Vintage Piac

A vintage kultúra az elmúlt években a fiatalok egyik legfontosabb önkifejezési formájává vált. A STRAND Fes
Elolvasom