Siófokra mentek a legtöbben vonattal a szezonban

Siófokra mentek a legtöbben vonattal a szezonban

A nyári időszak alatt Siófok volt a strandolni vágyók legnépszerűbb vasúti úti célja – adta közre a MÁV Zrt.

A közleményben kiemelték, rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást.
Az idén bevezetett, a nyári tó körüli utazást biztosító Balaton 24 és Balaton 72 jegytípusból mintegy 16,8 ezer utas vásárolt.

A MÁV adatai szerint a nyári szezonban a legnagyobb utasforgalmú állomás az idei évben is Siófok volt 314 ezer utassal, majd Fonyód, Balatonfüred, Balatonlelle, illetve Keszthely következett.

A balatoni állomások és megállóhelyek közül Balatonakarattya, Vonyarcvashegy, illetve Csittényhegy utasforgalma növekedett tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben, 15 százalék felett.

Az északi parton a júliusi és augusztusi Retró hétvége rendezvényeken közlekedő különleges gőz- és dízelmozdonyok, valamint étkezőkocsik szintén több ezer utast vonzottak a Balatonhoz.

A közleményben felidézik, hogy az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Balatonnál a légkondicionált InterCity-kocsik számának növelése volt.

A MÁV a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember 28-tól versenyképesebb és utasbarát kínálatot vezetettek be több dunántúli viszonylaton, a Balaton déli partját, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Keszthelyt, Szombathelyt, Székesfehérvárt és Veszprémet érintően.

A Balaton déli partján mostantól kezdve a nyári időszakon kívül is óránkénti távolsági közlekedést biztosít a vasúttársaság.



Forrás: MTI
Fotó: vecseshirek.hu

Kapcsolódó

Milyen hibákat érdemes elkerülni a fürdőszoba felújítása során?

Kevés felújítás tud annyi fejtörést okozni, mint a fürdőszobáé. Rengeteg apró döntést kell meghozni rövid
Elolvasom

Hogyan maradjon több időnk a nyaralás legjobb pillanataira?

A nyaralás előtt szinte mindenki ugyanazt mondja: „Most végre kipihenjük magunkat.” Aztán mire elindulunk,
Elolvasom

Munkásszálló és munkaerő-mobilitás – A rejtett rendszer, ami összetartja Európa munkavállalóit

Külföldön munkát vállalni hatalmas lehetőség, de sokszor bizonytalansággal és információhiánnyal jár. Vajo
Elolvasom