Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára.

Megkezdte a télen keletkezett úthibák javítását a VÜZ Kft. Keszthelyen. Egyelőre hidegaszfalttal dolgoznak, kedvezőbb időjárás esetén pedig tartós útjavítások is lesznek. Az idei tél jelentős károkat okozott a város útjain. A társaság várja a lakossági bejelentéseket a kátyúkról – tájékoztatott a tvkeszthely.hu.

A Kossuth és a Balaton utca találkozásnál kátyúznak a VÜZ dolgozói. Hidegaszfaltot használnak. Ezt a keveréket hidegben is lehet használni, tömörítés után azonnal terhelhető a forgalommal. Hátránya, hogy kevésbé tartós, mint a melegaszfalt. A keverőüzemek azonban csak márciusban nyitnak, mert hidegben nem alkalmazható ez a technológia.

„Elég hideg tél volt és jelentős károkat okozott mind az utakban, mind a járdákban, úgyhogy megkezdtük ezeknek a károknak az elhárítását, kátyúzunk folyamatosan a városban, mészkövet, kavicsot szórunk, ahova szükséges. Elég jelentős károk voltak a télen” – nyilatkozta VÜZ Kft. ügyvezetője, Cziráki László. 

A korábbi évekhez képest most jóval több a kátyú Keszthelyen és más településeken is. Az elmúlt hónapok csapadékos, változékony és rendkívül hideg időjárása, különösen a gyakori fagyási–olvadási ciklusok kedveztek a burkolathibák kialakulásának.

„Van útellenőri szolgálatunk, ami folyamatosan ellenőrzi Keszthely útjait, járdáit, illetve várjuk a lakossági bejelentéseket is és fontossági sorrendben megyünk és javítjuk ezeket az úthibákat” – tette hozzá Cziráki László.  

A kátyúzás mellett más útkarbantartásokat is végez a VÜZ. A héten a Kertvárosban, a Tipegő közben dolgoztak. A földutat kiegyenlítették, kavicsozták, tömörítették. A Kft. látja el a városi tulajdonú úthálózat kezelését és karbantartását, de ők felelnek a járdák és parkolók üzemben tartásáért is.  


Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom