Somogyi orvvadászok rendőrkézen

A Barcsi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével június 18-án elfogtak három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint illegális vadászattal kapcsolatos bűncselekményeket követtek el a Háromfai Vadásztársaság területén – adta közre a police.hu.

A nyomozás adatai szerint egy lőfegyver-tartási engedéllyel rendelkező vadász, 2025 áprilisától rendszeresen engedély nélküli vadászatokat folytatott a területen, ahol illegális takarmányszórót és vadkamerát is üzemeltetett. A férfi az év során tiltott hangtompítóval felszerelt golyós lőfegyverrel, a tilalmi időszakot megsértve egy szarvast és két vaddisznót ejtett el. A vadakat eltulajdonította, amivel közel egymillió forint kárt okozott. Az eljárás során az is kiderült, hogy a férfi június és november között egy másik helyszínen tiltott vadbefogó csapdát is működtetett, amellyel tucatnyi vaddisznót ejtett fogságba, amiket rendszeres takarmányozással szoktatott a heyszínhez. Az orvvadász tevékenységben másik két férfi is segédkezett, akik a csapdahelyszín takarmányozásában, és a terület kamerás megfigyelésében vettek részt. A nyomozók a 40 éves bolhói lakost orvvadászat-, valamint lopás bűntette, két társát pedig orvvadászat bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


Kapcsolódó

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás a Balaton-parti településen

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás múlt héten a Balaton-parti településen, abban az épü
Elolvasom

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén

Badacsony ismét a kéknyelű fővárosává vált: közel harminc borászat részvételével, exkluzív dűlőtúrákkal, ga
Elolvasom

Elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy ajkai ügyvéd

Az Ajkai Járási Ügyészség többrendbeli sikkasztás, és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ügyvéddel s
Elolvasom