Sosem találná ki melyik balatoni település verte Budapestet 2,6 milliós négyzetméterárral

Sosem találná ki melyik balatoni település verte Budapestet 2,6 milliós négyzetméterárral

Az elmúlt évtizedben mintegy háromszorosára emlekedett a magyar ingatlanok átlagára.

2023-ban a KSH adatai szerint hosszú évek után először nem egy budapesti közterületen volt a legmagasabb a lakóingatlanok négyzetméterára – derül ki az Ingatlan.com közleményéből. A statisztika szerint tavaly az első helyen a balatonfüredi Aranyhíd sétány állt, ahol átlagosan 2,64 millió forintos négyzetméteráron adtak el ingatlanokat – írja a Telex.

A listán a második helyezést a pesti Kossuth Lajos tér érte el 2,54 millió forintos négyzetméterárral. Utánuk azonban kizárólag budai, az első, a második és a tizenkettedik kerületben lévő közterek következnek 1,83-2,4 millió forintos négyzetméterárakkal.

A lakóingatlanárak szempontjából az ország legolcsóbb közterületei közé tartozott tavaly a kiskunlacházai Templom utca volt, ahol 23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Szintén a legalacsonyabb árat képviselő utcák közé sorolható borsodnádasdi Kölcsey Ferenc utca, a mezőhegyesi Battonyai út, a mélykúti Dózsa György utca, valamint a mohácsi Bajcsy-Zsilinszky utca is, amelyekben 25-27 ezer forint lett a tavalyi átlagos négyzetméterár.

A két véglet, azaz a legdrágább és legolcsóbb lakóingatlanok négyzetméterára 115-szörös eltérés látható – közölte az Ingatlan.com a legfrissebb hivatalos és a saját adatok alapján készült elemzésében.

Idénre még nagyobb lett a különbség

A portál a tavalyi, egész évről szóló KSH-s adatsorok mellett közzétett egy összesítést a saját idei, évközi adatai alapján is.

Eszerint Budapesten a rózsadombi Türbe tér vezeti a rangsort közel 3,8 millió forintos négyzetméterárral. A pesti oldalon, az Erzsébet-híd lábánál található Petőfi tér valamivel több mint 3,7 millió forintos összeggel a második, amelyet a szintén budai, XII.-ben található Arató utca lakóingatlanai követnek 3,68 millió forintos négyzetméterárral.

A legolcsóbb fővárosi közterületek a XVII. kerületi Orgoványi utca mellett a XX. kerületben található Karánsebes utca és Szent Lajos tér, valamint a XVIII. kerületi Szepes utca voltak 220-291 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a fővárosi adatokat értékelve közölte, hogy a legmagasabb négyzetméterárak alapján a fővároson belül egyre szélesebbé nyílik az árolló a budai és a pesti kerületek között. A budai városrészek lakásárai egyre inkább meghaladják a pesti oldal ingatlanárait.

A fővároson kívüli piacon az Ingatlan.com idei listájának élbolyában balatoni utcák vannak fölényben. A tihanyi Itató köz számított a legdrágábbnak 2,8 millió forintos árral. A második helyet a balatonfüredi Széchenyi utca, a harmadikat a balatonkenesei Kikötő utca kapta meg, előbbiben több mint 2,7, utóbbiban 2,68 millió forint volt a négyzetméterárak átlaga.

A legdrágább tízben van még 2,2-2,6 millió forintos értékkel az ugyancsak balatonfüredi Honvéd utca, a Mikszáth Kálmán utca, valamint a hivatalos adatok szerint a tavalyi országos „győztes” Aranyhíd sétány; valamint balatonfenyvesi Balaton utca és Vachott Sándor utca. A Balaton-környékén kívül egyetlen közterület, a Zebegényi Hajnalka utca került be a top tízbe, itt majdnem 2,3 millió forintért kínálták a lakóingatlanokat.

A legolcsóbb utcák esetében 16-19 ezer forint volt a négyzetméterár az idén az ingatlan.com statisztikái szerint. A kercseligeti Fő utca, a kunágotai Kossuth utca és a szentmargitfalvai Ady út lakóingatlanainál átlagosan kevesebb mint 20 ezer forintos négyzetméterárral kalkulálhatnak a vevők és az eladók.

Magyarországon 2015 óta háromszorosára nőtt az ingatlanok átlagos ára, ami messze a legmagasabb érték az Európai Unióban.


Forrás: Telex
Fotó: Vörös Ákos / balatonfured.hu

Kapcsolódó

Így villamosították a déli partot a Balaton alján áthúzott kábellel

Az aszófői villanytelepről kellett átvezetni az áramot a túlparta. - - 1913-14 során került kiépítésr
Elolvasom

Siófokon nyit campust a Debreceni Egyetem

Az intézmény a legendás Hullám szálló egykori épületében jöhet létre. A felújítási munkálatok már meg is ke
Elolvasom

Több millió forintos kárt okoztak egy zalai erdőben védett növények elpusztításával

Természetkárosítás bűntette miatt emeltek vádat egy férfi és egy nő ellen, akik több mint négymillió fori
Elolvasom