Szenzációs vízalatti villára bukkantak a Balaton-felvidéken a római korból (videóval)

Szenzációs vízalatti villára bukkantak a Balaton-felvidéken a római korból (videóval)

A hegyesdi tó alján rögzített szonárfelvételeken egy ókori villagazdaság központi épületének alapjai rajzolódtak ki.

A Hegyesd és Monostorapáti között húzódó felduzzasztott horgásztó fenekén a szakemberek a szokásos archeológiai feltáró módszerek mellett szonárt is bevetettek, melynek tulajdonképpen a napvilágra került, meghökkentő felvételek is köszönhetők.

A tó fenekén nyugvó, római kori villa maradványainak jelenléte már régóta ismeretes, ám a kutatás csak most lépett a háromdimenziós feltérképezés fázisába.

Forrás: Víz alatti régészet – Underwater archaeology / Youtube

Az októberben végzett vizsgálatokból leszűrt feltételezések szerint a tavat már a romra duzzasztották. A búvárrégészek által készített szonárfelvételeket a tapolcai könyvtár osztotta meg a közösségi oldalán. A kutatás következő állomása egy vízalatti ásatás lehet, amely során talán még több megdöbbentő emlék bukkanhat elő a habok közül.

A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum által közzétett videó itt tekinthető meg.


Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum / Facebook

Kapcsolódó

Védett nádast irtottak ki egy Balatonberényi lakópark előtt

Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen védett nádast irtottak ki szárazföldi markológéppel - erős
Elolvasom

Új bringautakhoz új bringás hotelek a Balaton körül

A nyugat-balatoni régió nemcsak a kerékpárút-fejlesztésben jár élen – itt épült az elmúlt években a legtöbb
Elolvasom

Verekedéssel buktak le az ajkai dílerek

Közbiztonságra veszélyes eszközöket is találtak a rendőrök az autó utasterében - írja a police.hu. - -
Elolvasom