Szerdán indul az Európai Sporthét – #BeActive Night

Bár az Európai Sporthét hivatalosan szeptember 23-án kezdődik, a mozgással nem kell addig várni. Egész szeptemberben országszerte egyre több ingyenes vagy kedvezményes közösségi sportprogram, nyílt edzés és kipróbálható mozgásforma várja az érdeklődőket. Az Európai Sporthét folyamatosan bővülő Mozgástérképén bárki megkeresheti, hol és hogyan gyűjtheti össze a heti legalább 150 perc mozgását.

A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) által koordinált Európai Sporthét szeptember 23–30. között immár 11. alkalommal hívja mozgásra Magyarországot. A #BeActive azonban idén sem csak egyetlen hétről szól: szeptember egészében érdemes aktívabbnak lenni, új mozgásformákat kipróbálni és megtalálni azt, ami hosszabb távon is beilleszthető a mindennapokba.

Nem kell sportolónak lenni – csak találni valamit, amit szívesen csinálunk

Ehhez ad kézzelfogható segítséget a Mozgástérkép, amelyen helyszín, időpont, korosztály és mozgásforma szerint is kereshetők a csatlakozó programok. A kínálat már most is ötszáznál több mozgási lehetőséget tartalmaz, a térkép azonban folyamatosan bővül: miközben az érdeklődők már válogathatnak a programok között, továbbra is várják sportegyesületek, edzők, települések, intézmények és helyi közösségek csatlakozását. Aki ingyenes vagy kedvezményesen elérhető mozgásprogramot szervez szeptemberben, még most is feltöltheti azt a Mozgástérképre, hogy minél többen rátalálhassanak.

Magyaralmáson például szépkorúak tornájához lehet csatlakozni, Budapesten a Szent János Centrumkórház dolgozóit munkahelyi jóga mozgatja meg, Debrecenben pedig szülői edzés is szerepel a kínálatban. Dabason a szenior örömtánctól a tchoukballig többféle program közül lehet választani. A Mozgástérképen emellett olyan, sokak számára könnyen elkezdhető mozgásformák is megjelennek, mint a nordic walking vagy a tai chi.

A sokféleségnek fontos üzenete van: nem az számít, ki milyen sportos, hanem hogy megtalálja-e azt a mozgást, amelyhez szívesen visszatér.

A cél továbbra is legalább heti 150 perc

Erre szükség is van: a KSH legfrissebb felmérése szerint az egészségvédelem szempontjából ajánlott, heti legalább 150 perc közepes intenzitású, legalább heti két izomerősítéssel kombinált testmozgást mindössze minden ötödik ember teljesíti Magyarországon.

A 150 perc azonban nem egyetlen hosszú edzést jelent. Öt félórás alkalom, egy tempós séta, kerékpározás, tánc, jóga vagy egy közösségi edzés is hozzáadhat a heti aktivitáshoz. A #BeActive hónap célja éppen az, hogy minél többen megtalálják a saját útjukat ehhez a 150 perchez.

Szeptember 26-án #BeActive Night

Az Európai Sporthét egyik kiemelt magyarországi eseménye szeptember 26-án a #BeActive Night, amelynek központi helyszíne idén Veszprémben, a Pannon Egyetemen lesz. Az ingyenes esti rendezvény számos kipróbálható mozgásformával és közösségi programmal várja a résztvevőket, megmutatva, hogy a sport nemcsak teljesítmény, hanem kikapcsolódás, találkozás és közös élmény is lehet. Az esemény egyben az Európa Sportrégiója 2026 programsorozatához is kapcsolódik.

Az Európai Sporthét szeptember 23-án kezdődik – a mozgásnak azonban nem kell addig várnia. Nézz körül a Mozgástérképen, válassz egy programot, és kezdd el gyűjteni a saját heti 150 percedet!


Kapcsolódó

Konferenciát tartottak a Kis-Balaton védetté nyilvánításának negyvenéves évfordulóján

Konferenciát tartottak a Kis-Balaton védetté nyilvánításának negyvenéves évfordulóján Keszthely-Fenékpusztá
Elolvasom

Szeptember 26-án tartják az idei Él a Zene! kezdeményezést

Szeptember 26-án tartják az idei Él a Zene! kezdeményezést, melynek részeként több mint kétezer hazai üzlet
Elolvasom

Három embert vettek őrizetbe a Volánbusz Zrt.-t érintő vesztegetési ügyben

Három embert őrizetbe vettek a Volánbusz Zrt.-t érintő, személyszállítási szolgáltatás elvégzésével és autó
Elolvasom