Talaj részeg vasutas miatt állt le a közlekedés Zalában

Talaj részeg vasutas miatt állt le a közlekedés Zalában

Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint az 50 éves férfi – aki csaknem 30 éve dolgozik a vasúttársaságnál – tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként a Pacsához közeli vasútállomáson.

A férfi feladata volt a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása a környező vasútállomások között. Kezelnie kellett a biztosítóberendezést, vagyis a vasúti jelzőket, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és az indulást.

A vádlott már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra “szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került”. Emiatt a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására.

A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta, ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget. A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt.

A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat.

A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja.


Forrás: MTI
Fotó: delzalapress.hu

Kapcsolódó

RESTART a természetvédelemben – Kisapátiban találkoznak a hazai zöldek

2026. július 3–5. között a Tapolca-közeli Szent György-hegy ad otthont a „RESTART a természetvédelemben” cí
Elolvasom

Teljes a 2026-os KeszthelyFest programja

Július első hétvégéjén ismét megrendezésre kerül a Balaton legszínesebb, ingyenes zenei fesztiválja és újra
Elolvasom

Fejbe lőtt holttestet találtak a Balatonban

A rendőrség hétvégi tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet. - - Sajtóhírek szerint Balatonszepezd é
Elolvasom