Tanárhiány miatt szűnik meg két képzés egy füredi középiskolában

Tanárhiány miatt szűnik meg két képzés egy füredi középiskolában

Szaktanár hiány miatt szünteti be működését szeptembertől a Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium cukrász és szakács képzése – írja a Telex.

A hároméves képzést a most kilencedikes és tizedikes diákok nem tudják befejezni a füredi iskolában, az idén felvettek pedig már nem tudják megkezdeni a következő tanévben. A tanulókat a Veszprémi Szakképzési Centrumhoz tartozó Jendrassik-Venesz Technikum veszi át, a diákoknak szeptembertől oda kellene járniuk – olvasható a telex.hu-n.

Mindkét megszűnő képzés a vendéglátás-turizmus szakirányhoz tartozik az iskolában. A cukrász- és a szakácsképzés megszűnését egy május 20-i keltezésű levélben közölte az iskola igazgatója a diákokkal, szülőkkel.

A füredi iskola fenntartója, a Pannonhalmi Főapátság kommunikációs vezetője, Kormos Gyula azt válaszolta a portálnak: minden tanulót átvesz a veszprémi iskola, a kollégiumi férőhelyekről is gondoskodnak. Kormos Gyula megerősítette: a tizedikes osztályból mindenki, a kilencedikes osztályból pedig a legtöbben átjelentkeznek a veszprémi iskolába.

Az iskola egy tanulmányi utat szervezett a diákoknak május 24-re, hogy megismerhessék az új iskolát, szaktanárokat.

A füredi iskola vezetése levelében azt írja: „országszerte jellemző az oktatóhiány”. Öt éve próbálják pótolni a nyugdíjba ment szakvezetőjüket, de idén áprilisban felmondott a helyette kijelölt szaktanár, „váratlan lépése lehetetlen helyzetbe hozta iskolánkat”. Utána egy másik tanár is felmondott, aki éppen abba a veszprémi iskolába megy át, ahova a diákok is kerülnek.

Kormos Gyula kiemelte: további váratlan fejlemény, hogy a következő, 2022/23-as tanévtől a szakos ellátottságunk még bizonytalanabbá vált, mivel tudomásukra jutott, hogy kettő főállású, vendéglátás-turizmus szakoktató kolléga pályaelhagyóként állást keres. Ennek lett a következménye az a döntés, hogy megszüntetik a vendéglátás-turizmus már említett két képzését.



Forrás: Telex
Fotó: szentbenedekszallas.hu

Kapcsolódó

Ez a csoda lett a Balaton sütije 2025-ben

A balatongyöröki Promenád Kávéház „Hableány” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2025 címet, míg a „B
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kelta földvár, Balatonföldvár

Ha a balatonföldváron működő kelták hagyatékáról beszélünk már maga a város neve is beszédes. A kései vasko
Elolvasom

Már a vízimentők is mind a négy évszakban jelen vannak a Balaton – itt vannak az idény statisztikái

A tó körüli turizmus a hűvösebb hónapokban is kezdi egyre inkább megvetni a lábát, így a vízimentőknek is a
Elolvasom