Tavaly csaknem 1700 bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére

Mozgalmas évük volt a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, a riasztások száma tavaly is elérte az egy évvel korábbit, megközelítve az 1700-at – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a múlt évben Fejér vármegyéből érkezett a legtöbb, 388 bejelentés, Pest vármegyéből 251, Veszprém vármegyéből pedig 171. 2025-ben összesen 305 esetben kellett soron kívül intézkedniük a katonáknak, a bejelentéstől számítva 24 órán belül.

A jellemzően a második világháborúból visszamaradt, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred tűzszerészei által hatástalanított és megsemmisített robbanótestek össztömege 2025-ben megközelítőleg 20 tonna volt. A biztonságosan kivitelezett föld alatti robbantások során csaknem 600 kilogramm TNT és Semtex típusú robbanóanyagot használtak fel a katonák.

A statisztikai adatok alapján még nagy számban kerülnek elő háborúból visszamaradt robbanóeszközök, amelyek sok esetben vagy működőképesek, vagy állapotuk miatt érzékenyek és emiatt robbanásveszélyesek – írták.

“Aki bármilyen robbanótestet vagy akár csak annak tűnő tárgyat talál, a saját és környezete biztonsága érdekében ne mozdítsa el a helyéről és azonnal értesítse a rendőrséget, ahonnan a bejelentést megkapja a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete” – áll a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom