Terasznyitás tömegverekedéssel Balatonlellén

Két társaság keveredett tettlegességig fajuló konfliktusba vasárnap Balatonlellén. A rendőrség hétfőn állított elő hat környékbeli és ózdi személyt. Az egyik férfi nyolc napon túlgyógyuló sérülést szenvedett – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az eljárás adatai szerint 2021. április 25-én 21 óra körül egy balatonlellei vendéglátóipari egység teraszán két társaság tagjai vitába keveredtek egymással.

A szóváltást tettlegesség követte, mely során a férfiak ütötték-verték egymást, az egyiküknek pedig a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. Az egyenruhások az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket 2021. április 26-án reggel elfogtak és a Fonyódi Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók a 24 éves és 38 éves ózdi, a 39 éves balatonlellei, a 34 éves és két 33 éves balatonboglári férfit csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom