Tiltott adatszerzés miatt nyomoz a rendőrség a balatonalmádi lehallgatási botrány ügyében

Tiltott adatszerzés miatt nyomoz a rendőrség a balatonalmádi lehallgatási botrány ügyében

A hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy a szerkezet hova küldte a jelet.

Tiltott adatszerzés miatt rendelt el nyomozást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság a város polgármesteri hivatalában talált rejtett kamera miatt – írja a Telex. A balatonalmádi polgármester szerint rejtett kamerát fedeztek fel a jegyző irodájában, amikor riasztórendszert akartak kiépíteni az épületben. „Megfigyeltek minket, lehallgattak minket” – mondta Bercsényi László, Balatonalmádi polgármestere, aki rendőrségi feljelentést is tett az ügyben.

„Az érintett témával kapcsolatban a Balatonalmádi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt tiltott adatszerzés miatt” – írta a portál kérdésére a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

A polgármester szerint még működött a kamera, a hatóságok azt vizsgálták, hova megy a jel. Egyelőre nem tudni, hogy kerülhetett oda az eszköz. Bercsényi azt mondta, a klímaszerelők vették észre a szerkezetet, amit egy műanyag fedő takart el.


Forrás: Telex / police.hu
Fotó: Bercsényi László

Kapcsolódó

Új, eddig nem ismert őspoloska-fajt azonosítottak Pulán

Magyarország első ismert őspoloska-faja, a Pulafulvius pliocenicus, Pula település közelében egy 4 millió
Elolvasom

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom