Több mint 3000 esetet láttak el idén a vízimentők

Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai.

 A szakszolgálat azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy 2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.
    

Hozzátették, hogy 114 olyan esetet is elláttak, mely során mentőhajóik, illetve mentőautóik egészségügyi személyzete (mentőorvos, mentőtiszt vagy mentőápoló) is részt vett az ellátásban.
    

Mentőhajóikat – köztük a két sürgősségi mentőhajót – 373 alkalommal riasztották mélyvízi mentéshez vagy olyan strandi esetekhez, ahol emelt szintű ellátásra volt szükség.
    

A nyár folyamán 30 prevenciós eseményt tartottak, nagy részüket strandokon, ahol újraélesztést tanítottak laikusoknak, és bemutatták a különböző mentőmellényfajtákat és helyes viselésüket, valamint néhány mentőeszközüket.
    

Közölték azt is, hogy idén már hét mentőmellényállványt üzemeltettek. Tavaly állították fel az első olyan állványaikat balatoni strandokon, amelyekről bárki ingyenesen elvehet egy mentőmellényt a gyermekének, amíg a strandon tartózkodnak.
    

A következő turisztikai szezonig karbantartást, felújítást végeznek, illetve rendezvények biztosításában is részt vesznek – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom