Több, mint egymilliárd forint pályázható meg az EKF projekten belül

A negyedik negyedév során összesen több, mint egymilliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF) keretében, amely program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható.

  • A konferenciaszervezést támogató pályázat révén olyan programok valósulhatnak meg, melyek során az adott téma szakértői, nemzetközi érdeklődésre számot tartó képviselői osztják meg a tudományos-művészeti eredményeket a szakmai- és az érdeklődő nagyközönséggel. A pályázat keretösszege 100 millió forint, a benyújtási határidő december 7.
  • Egy másik pályázat célja olyan kulturális események támogatása, melyek fellépői nemzetközileg ismert előadók. A keretösszeg 100 millió forint, a benyújtási határidő december 20.
    Az utcaképfejlesztési program megvalósítását támogató pályázat olyan szolgáltatások és programok beindítását hivatott elősegíteni, melyek a város méretei és a jellemző fogyasztási szokások miatt kockázatot hordoznak, de várhatóan az indulást segítő támogatást követően már fenntarthatóan és eredményesen működtethetők. A pályázat benyújtási határideje december 31. , a keretösszeg 345 millió forint.
  • A járásközpontok kiemelt támogatását célzó pályázat célja, hogy jövőre minden járásközpont legalább egy, nagy tömeget megmozgató kulturális esemény szervezzen, amely a helyiek és a turisták számára is élményt nyújt. A keretösszeg 550 millió forint.

Idén még várható egy bor- és gasztrokultúra, valamint egy sport tematikájú felhívás – áll a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom