Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt.

Holnap rajtol a Balaton legnagyobb vitorlásversenye, a Kékszalag, de a hétfői vihar megrostálta a mezőnyt. Holczhauser András, a verseny főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy most a csapatok segítenek egymásnak, és az egységek átszervezésével igyekeznek mindenkinek helyet biztosítani más hajókon – számolt be az infostart.hu.

Több, a Kékszalag vitorlásversenyre készülő hajó megsérült a hétfői viharban, a több tízmillió forintos kár mellett sokak indulása is veszélybe került. Holczhauser András, a verseny főtitkára az InfoRádióban arról számolt be, hogy hétfő délután 130 kilométeres széllökésekkel érkezett meg a zivatargóc a Balatonfüred környéki régióba, és több hajó megsérült a kikötőkben, illetve a parton. Biztosan nem indulhat a csütörtöki versenyen két libera, a Principessa, illetve a Raffica, de összetört a Lisa nevű, szintén egytestű hajó, amellyel Litkey Farkas hat Kékszalag-győzelmet aratott.

A katamaránok közül három hajónak már biztosan komoly sérülései vannak, a Ribstory és a Prospex a balatonfüredi hajógyári kikötőben sérült, ők nagy valószínűséggel szintén nem fognak tudni csütörtökön rajthoz állni. A főtitkár arról számolt be, hogy a csapatok most segítenek egymásnak, és az egységek átszervezésével igyekeznek mindenkinek helyet biztosítani más hajókon.

„A vitorlák sérültek a kikötőkben, de reméljük, hogy ezeket a sporttársak cserélni vagy javítani tudják, úgyhogy nagyon bízunk abban, hogy a viszonylag erős szeles csütörtöki rajtnál azért az 500 hajó feletti és 3000 körüli versenyző mezőny vág neki a 155 kilométeres távnak” – mondta Holczhauser András.

A főtitkár szerint hatalmas a kár, csak a vitorlás szövetséghez tartozó Kékszalag Portban több tízmillió forintos kár érte a hajókat, de nagyon sok apróbb hiba keletkezhetett a hajókon a nagyon erős, körülbelül 10-15 percig tartó szél miatt. „Mi nagyon bízunk abban, hogy az összefogással, amely egyébként a vitorlás társadalomra jellemző, ezek a problémák kiküszöbölhetők és a versenyszezont ez jelentősen nem fogja majd érinteni” – tette hozzá.

A viharos időjárás jelen állás szerint nem lesz akadálya a Kékszalag elindításának, mert az időjárás-előrejelzés szerint szerdán átvonul a hidegfront erős, viharos széllel, csütörtökön a front hátoldalán élénk, erős északnyugati szélben indul majd a mezőny, és estefelé gyengülhet a szél.

„Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, és ez a 15-20 csomó körüli szél ténylegesen bejön csütörtökön, akkor akár rekordközeli eredményre is számítunk, az első hajók megérkezhetnek Balatonfüredre a kora délutáni órákban” – mondta a főtitkár.


Forrás: infostart.hu
Fotó: Facebook / Lisa501

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom