Tomori Zsuzsanna távozott a Siófok kézilabdacsapatától

A 180-szoros válogatott Tomori Zsuzsanna távozott a Siófok KC női kézilabdacsapatától.

A klub honlapjának csütörtöki híradása szerint a játékossal folytatott egyeztetések után a felek egyetértettek abban, hogy nem kívánnak szerződést hosszabbítani, így a 2019-ben igazolt védekezés-specialista átlövő távozott az együttestől.

Fodor János ügyvezető megerősítette a francia Tamara Horacek távozását is. Hangsúlyozta, a balátlövőnek 2023-ig szóló, tehát jelenleg is érvényben lévő szerződése van Siófokon, a Metz HB július 12-én ennek ellenére bejelentette a leigazolását, a játékos pedig minden kapcsolatot megszakított a Balaton-parti klubbal, és nem érkezett meg a felkészülés kezdetére.
    

“Tartjuk magunkat ahhoz, hogy aki nem akar Siófokon kézilabdázni, annak nem is kell. Élő szerződéssel lehet távozni, de csak bizonyos feltételek mellett. A kötelezettségek nem csak a klubokra, hanem a játékosokra is vonatkoznak. A szükséges lépéseket megtettük, innentől fogva ez már jogi ügy” – mondta Fodor.
    

Hozzátette, a koronavírus-járvány komoly nehézségeket okozott a klubnak, ezért a játékoskeret kialakításánál kiemelten fontos volt a gazdasági stabilitás megteremtése. Mivel mindenképpen fiatalítani akartak, ezért tehetséges, többségében magyar játékosokat kerestek, és több saját nevelésű kézilabdázót is szeretnének beépíteni a csapatba.
    

“Danyi Gábor vezetőedző olyan karaktereket keresett, akik igazi csapatemberek, és megfelelnek azoknak az elvárásoknak, amiket itt Siófokon felállítottunk. Lehet, hogy most visszább kellett lépnünk, de biztos vagyok benne, hogy ez hosszú távon gyümölcsözni fog” – magyarázta az elnök.
    

A siófoki játékoskeret átlagéletkora (24,2 év) csaknem öt évet fiatalodott a tavalyihoz képest.
    

Danyi Gábor elmondta, céljuk a harmadik-hatodik hely valamelyikének megszerzése a bajnokságban.
    

“Ez egy új projekt kezdete, szeretnénk egy csapatot, egy igazi közösséget építeni. Az alapokról indulunk, és az építkezéshez idő kell. Rengeteget fogunk dolgozni a sikerekért, ezt megígérhetem” – szögezte le a Győr csapatával 2019-ben Bajnokok Ligáját nyert tréner.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom