Története során először elődöntős a füredi röplabda klub a Magyar Kupában

A Szent Benedek RA története során először bejutott az MVM női röplabda Magyar Kupa elődöntőjébe.

 A balatonfüredi együttes a negyeddöntőben az UTE csapatával találkozott, és a hétfői, első mérkőzésen aratott 3-0-s sikerét követően a pénteki, fővárosi visszavágón is ugyanilyen arányban diadalmaskodott.
    

A szerb Dejan Desnica edzette SZBRA a januári, ugyancsak oda-visszavágós elődöntőben a címvédő Fatum Nyíregyházával csap össze.
    

A másik ágon a negyeddöntőben MTK-Békéscsaba (az első meccsen 0-3) és Vasas-Kaposvár (3-1) párharcokat rendeznek, ezekben a második mérkőzésekre szombaton, illetve vasárnap kerül sor.
    

A döntő és a bronzmérkőzés a tervek szerint március közepén lesz.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Adathalász oldallal csaltak ki pénzt egy gyanútlan veszprémi lakosból

Európai körözés alapján fogták el a 30 éves férfit a lengyel hatóságok - írja a police.hu. - - Egy ves
Elolvasom

Házilag rendszámozta át kocsiját egy férfi Somogyban

Gyanúsítottként hallgatták ki a szabási sofőrt - adta közre a police.hu. - - A körzeti megbízottak nov
Elolvasom

Zalaegerszegi kokódílerek a vádlottak padján

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ egységével csaptak le három dílerr
Elolvasom