Túrázás felkészülten

Túrázás felkészülten

Berobbant a nyár, és ezt aki teheti ki is használja. A több hetes nyaralások sokszor ütköznek anyagi és időbeli akadályokba, viszont egy-egy napra jóval könnyebb kiszakadni a napi mókuskerékből. Erre tökéletes egy hétvégi kirándulás, ahol a természet magához öleli a túrázót. Egy erdőben a fákon kívül rengeteg különleges élőlényt figyelhetünk meg saját környezetében, és ez csak a jéghegy csúcsa. A friss levegő és a fizikai aktivitás együttesen hozzájárulnak az egészséges életmódhoz és fejben is rendbe teszi kicsit az embert.

Lehet változatos a környezet, az útvonal vezethet szó szerint árkon-bokron át. Kószálhatunk erdőn-mezőn. A sík terepet sokan elvetik, pedig ugyanúgy nyújthat élményt, mint a vadregényes hegyi tájakon átívelő útvonal.

A túrázás jótékony hatásai

Az, hogy a természetben járunk, már eleve kellemes. A változatos terepviszonyok pedig jóval keményebb kihívást jelentenek még az edzettebb résztvevők számára is, mint a jól megszokott, szürke városi aszfalt. A túrázás kiváló kardio edzés, ami segít növelni az állóképességet és erősíteni a szívet, javítja a légzést. A hegyekkel tarkított terepen történő túrázás különösen hatékony a szív- és érrendszer egészségének javításában, és a vádli is jelezni fogja a következő napokban, hogy jól megdolgoztattuk-e. Számtalan különböző izom dolgozik ugyanis egy ilyen projekt során. Különösen a lábak, a törzs és a hát izmai. Az emelkedők, lejtők és egyenetlen talaj mind-mind különböző izomcsoportokat vesznek igénybe, ráadásul esetenként még ugrani is kell. Az biztos, hogy egy kisebb túra után is kellemesebb, könnyebb, tartalmasabb lesz az alvás. A rendszeres túrázás segíthet a kalóriaégetésben és a fogyásban. Egy mérsékelt intenzitású túra során óránként akár 400-700 kalóriát is elégetünk. Ezt persze a kijelölt szalonnasütő helyeken be is pótolhatjuk… A gyaloglás jótékony hatással van a csontsűrűségre és az ízületek egészségére is, emellett stresszcsökkentő, hangulatjavító hatása is van. A kreativitást is felturbózhatja, nem véletlen, hogy számtalan művész menekül a természetbe inspirálódni.

A kockázatok és mellékhatások…

A túrázás során kellemetlen meglepetések és veszélyek is leselkednek ránk! Mivel általában egész napos programot jelent, fontos, hogy az öltözködésünk elsősorban a kényelemnek feleljen meg, ne a legfrissebb divatirányzatnak. A báli cipőt hagyjuk otthon, mert hamar tönkremegy az aljnövényzetben, vagy esetenként a sárban. A kényelmes cipő rendkívül kritikus pont. Ha bevásároltunk hirtelen felindulásból egy túrabakancsot, vagy kifejezetten „játszós” cipőt, akkor soha ne induljunk el úgy, hogy nem “törtük még be”. Ebben az esetben a cipő fog betörni minket, kiszállunk a kocsiból a kiindulási pontra érkezve, majd húsz perc baktatás után már nagyjából kirajzolódik, hogy az új cipellő pokollá teszi-e az egész napot. Csak bejáratott, alkalomhoz illő lábbeliben vágjunk neki, amit nem sajnálunk kitenni a természet zord viszontagságainak! A túra során olyan élvővilággal is összefuthatunk, amivel nem igazán szeretnénk. Ilyenek a szúnyogok, böglyök, pőcsikek, darazsak, kullancsok, és minden, amit nem csípünk, ha csíp. Ezért rovarriasztó, kalcium, szükséges gyógyszerek, kötszer mindig legyenek a túlélő készletben! A nyári tűző napból nem kell sok, hogy bizonyos bőrtípussal rákvörösre süljünk, ezért erre is kell gondolni! Ha olyan kietlen vidéken bolyongnánk, ahová még a térerő se merészkedik be, ott a klasszikus analóg papír alapú turistatérkép, vagy iránytű, tájoló is segíthet a cél eléréséhez, és a visszataláláshoz. Az időjárás is egyfajta kockázati tényező, könnyen előfordulhat, hogy nyáron egyik pillanatról a másikra jég potyog a kobakunkra. Sapkával, könnyen a hátizsákba applikálható esőköpennyel is érdemes felvértezni magunkat. Ha leszakadna az ég, valamelyest segít, amíg menedékre nem lelünk.

Készüljünk fel a fotózásra is!

A mindent tudó szuper kütyük korában már mindig magunknál hordjuk a telefonunkat, esetleg a tabletünket. Egyrészt ma már ezzel tájékozódunk, másrészt pedig baleset, egyéb probléma esetén segítséget tudunk vele hívni. Ha pedig már úgyis nálunk van, igyekszünk mindent dokumentálni legyen az az erdei patakban megpillantott pisztráng, vagy a korhadó fán ballagó szarvasbogár. Fotózunk, videózunk, zoomolunk, fókuszt állítunk, a végletekig kimaxoljuk a kamera adta lehetőségeket, hogy minél profibb emlékeket tudjunk megörökíteni. Vagyis nemcsak számunkra rejt veszélyeket a túra, hanem a mobil eszközeink számára is. Ha a nagy természetbúvárkodás közepette véletlenül „arccal” egy éles kövön landol a telefon, jelentősen ronthat a költségvetésünkön. Vértezzük fel a készüléket teljes körű védelemmel. Erre tökéletes egy kijelzővédő üvegfólia és egy ütésálló tok kombinációja. A telefon és az irataink tárolására a legegyszerűbb megoldás a vízálló övtáska. Ez azért praktikus, mert mindig kéznél lesznek a fontosabb dolgok, és nem akadályoz a szabad mozgásban. Bár a természetben szívesen viselünk terepszínt, ha a tok, vagy a táska is ilyen, bele fog olvadni a környezetbe. Éppen ezért célszerű valami rikító színt választani, hogy könnyen megtaláljuk, ha valahová letesszük, esetleg leejtjük. A tájékozódás, fotózás, videózás, esetleg vlog készítés a telefon akksiját is igénybe veszi. Érdemes a túrafelszerelés közé becsempészni egy power bankot is, arra az esetre, ha valamelyik kiegészítő eszközünk lemerülne!

Kapcsolódó

Az íjászat egy igazán sokoldalú sport

Mondanunk sem kell, hogy évezredes múltra tekint vissza az íjászat. Az emberek eleinte leginkább vadak elej
Elolvasom

Július 26-án lesz jövőre a 43. Lidl Balaton-átúszás

2025-ben is folytatódik Magyarország egyik legrégebbi és legismertebb szabadidős-sporteseményének történe
Elolvasom

A Balaton télen sem pihen: Így hozhatod ki a legtöbbet a szezonból

Bár a nyári forróság és a strandolás hiányzik, a Balaton téli arca legalább annyira lenyűgöző és izgalmas l
Elolvasom