Új eljárással megy neki a balatonföldvári önkormányzat a kikötői büfésornak

Új eljárással megy neki a balatonföldvári önkormányzat a kikötői büfésornak

Régóta tart már a csatározás a balatonföldvári településvezetés és a kikötői bódésor tulajdonosai között. A büfések 99 éves földhasználati és bérleti joggal rendelkeznek, ami sok borsot tört már az önkormányzat orra alá, akik a kikötő környékének fejlesztését tűzték ki célul. 2018-ban indított kisajátítási eljárásukat azonban a Pécsi Törvényszék több ponton is kifogásolta.

A bíróság ítélete a kormányhivatalt új eljárásra kötelezte. A kormányhivatalnak a megismételt eljáráshoz számos olyan bizonyítási eszközt (szakértői vélemény, terv, alátámasztó munkarész, hajózási statisztikai adatok stb.) kell beszereznie, melyek a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem tudnak megfelelő minőségben elkészülni. Ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy célszerűbb az eredeti eljárás megszüntetésének kezdeményezése és a fentiekben felsorolt bizonyítási eszközök beszerzését követően új eljárás indítása.

Az építészetileg elavult, értéktelen büfésor felújítását, átépítését a jelenlegi jogszabály nem teszi lehetővé, elbontását már a 90-es években napirendre tűzte a Berkes László vezette önkormányzat is. Minden szakmai szervezet és szakember a Balatoni Tervtanács a Műemlékvédelmi Tervtanács az állami és városi főépítészek egyöntetűen a mielőbbi bontás mellett foglaltak állást – olvasható az Önkormányzat honlapján.

Ám, mint az korábban a 24.hu cikkéből kiderült a büfés bódék tulajdonosai, akik több esetben régi, családi vállalkozásokat üzemeltetnek, nem feltétlenül támogatják az önkormányzat innovatív elképzeléseit.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: Fülöp Dániel / 24.hu

Kapcsolódó

Megújult nézőterével indítja 15. évadát a balatonszárszói Kultkikötő a Csukás Színházban

Április 2-án, Csukás István születésnapján adták át ünnepélyesen a Kultkikötő által megújított Csukás Szín
Elolvasom

Szent György-hegy hajnalig 2026: több helyszín, több program, több varázslat

Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak,
Elolvasom

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom