Új kikötőhelyeket adnak át a megújuló BFYC-ben

Új kikötőhelyeket adnak át a megújuló BFYC-ben

Lezárult a bővítési munkák első szakasza, tavaszra pedig már teljes kiépítettséggel várja a 81 új hajóhely bérlőit a Balatonfői Yacht Club. A kőszórás már elkészült és az úszópontonok is a kikötőben vannak, az új helyek áprilistól vehetők igénybe. A bővítéssel párhuzamosan a kikötő infrastruktúráját és parti létesítményeit is komoly mértékben fejlesztik, hogy megfeleljenek a nagyobb forgalmi igényeknek.

Mintegy 81 új hajóhelyet alakítottak ki a Budapesthez egyik legközelebbi fekvésű kikötőben, a Balatonfői Yacht Clubban, amelyben eddig 91 hajó állhatott. A fejlesztési munkák 2021 tavaszán kezdődtek. Az új hullámvédmű elkészült, és az úszópontonok is már a kikötőben vannak. Jelenleg a farcölöpöket helyezik el, és az infrastruktúra fejlesztésén dolgoznak. Az egyszerre elegáns és családias hangulatú BFYC áprilistól várja az új bérlőket.

Az új, 4-5 méter széles helyeket a nagyhajósok igényeinek megfelelően alakították ki, ami nem merül ki pusztán a helyek méretének meghatározásában, hanem az egész infrastruktúrát is ezekre szabták. A 2001-ben létesült kikötő az elektromos hajósok fellegvára is egyben – hiszen itt rendezik meg minden évben a Zöldszalag Regattát is – ennek megfelelően nemcsak vitorlásokat, hanem az e-hajósokat is szeretettel fogadják. Ennek szellemében az új helyek 45 százalékánál 2 x 16 Amperes (a balatoni elektromos túrahajók igényeit messzemenően kielégítő), 5 százalékánál pedig 3 x 32 Amperes töltők is rendelkezésre állnak. (Ez utóbbiak bármilyen extrém energiaigény kielégítésére alkalmasak.) A helyek 50 százalékánál pedig 1 x 16 Amperes töltési lehetőséget biztosítanak, ami elegendő bármilyen vitorlás hajó minden elképzelhető energiaigényének kiszolgálására, beleértve a klíma üzemeltetését is.

A kiváló hullámvédelemmel ellátott új kikötőhelyek jelentős része a BFYC remek földrajzi elhelyezkedését kihasználva nagyszerű panorámát kínál a keleti medencére, és a vízforgatásos technológiának köszönhetően télen is fagymentes, így a bérlők sokkal hosszabb szezont élvezhetnek.

A bővítéshez kapcsolódóan egy új vendéglátó- és szórakoztató központot is létesítenek, amelynek az ad különlegesen egyedi hangulatot, hogy közvetlenül a vízre épül, remek kilátással a Balatonra.

A fejlesztés nem merült ki pusztán az új helyek kialakításában, a megnövekvő forgalmi igényekre való tekintettel egy sor parti beruházásra is sor került, illetve ezek egy része a következő hónapokban valósul meg. Ezek keretében új parkolóhelyeket létesítettek korábban, hogy az új helyek bérlői is kulturált körülmények között hagyhassák az autóikat a kikötőben. Jelenleg az éttermi teraszok és a panzió felújítása zajlik, illetve megújul a strand is, amelyhez a Balatonon egyedülálló módon egy kis plázs is kapcsolódik. Az őszi-téli hónapok során lezajlik a meglévő épületek, illetve a vizes blokkok felújítása is.

„A fejlesztésekkel az volt a célunk, hogy a bővítés mellett tovább emeljük a BFYC szolgáltatási színvonalát, ugyanakkor megőrizzük azt a családias jelleget is, amelyet a bérlőink nagyra értékelnek. Ennek megfelelően fontos volt számunkra, hogy olyan minőségi közösségi tereket tudjunk kínálni, amelyek egyértelműen az élvonalába emelik a kikötőt, és az érkező hajósok igényeit a lehető legmagasabb színvonalon szolgálhassuk ki” – fogalmazott Lénárt Anita, a Balatonfői Yacht Club üzemeltetési vezetője.

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom