Új, korszerű mentőhelikopterrel dolgozhat mostantól a balatonfüredi légimentő bázis

Nyulasi László, a bázis vezetője örömmel beszélt az új gép felszereltségéről. 2020 január elsejétől a rendőrség feladata a légimentés technikai feltételeinek biztosítása, a szakmai irányítást a jövőben is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója végzi.

 

A kormány a rendőrséget jelölte ki a biztonságos, folyamatos légimentés érdekében a szükséges technikai feltételek biztosítására, közölte honlapján a rendőrség. Ezért a HM EI Zrt. kilenc, korábban Norvégiában használt EC 135 P2+ típusú mentőhelikoptert vásárolt. A használt, de rendkívül jó állapotban lévő helikopterek a mentési feladatok korábbiaknál is magasabb színvonalú ellátására alkalmasak. A mentést végző szakemberek továbbra is rendelkezésre állnak, a korábbiaknak megfelelő hozzáértéssel, elkötelezettséggel látják el a bajbajutottakat.

A forrásokból megkezdődött az új légimentő bázisok építésének és a meglévők felújításának, korszerűsítésének a tervezése. Folyamatban van mentőgépkocsik beszerzése, hogy a repüléssel meg nem oldható helyzetekben is segíteni tudjon a személyzet. 

Az OMSZ közlése szerint az eddig használt hét mentőhelikopter osztrák tulajdonban volt, és azokat a magyar mentők egy 2019. december 28-ig tartó bérleti szerződéssel használhatták. Tartalék helikopter az országban nem állt rendelkezésre, szükség esetén azt is az osztrák bérbeadónak kellett biztosítania. A magyar tulajdonú gépekkel a karbantartások, a műszaki hiba sem okoz fennakadást a mentésben. Így még magasabb színvonalon és hazai tulajdonviszonyok mellett működik a légimentés Magyarországon.

Nyulasi László, a balatonfüredi légimentő bázis vezetője elmondta, december 23-án állt szolgálatba az új gép, amelyből a régi helyett az ország légimentő bázisain egy-egy állomásozik Budaörsön, Balatonfüreden, Sármelléken, Pécsen, Szentesen, Miskolcon és Debrecenben. Ezen felül két tartalék gép is rendelkezésre áll az országban. Az új mentőhelikopterben működik robotpilóta, ami nagy könnyebbséget jelent főként a hosszabb úton. Az új gépben található időjárásradar, ami repülés közben ad tájékoztatást például a zivatarfelhőkről, amiket így biztonsággal elkerülhetnek.

Felszerelték az új gépet légiforgalom figyelő rendszerrel is, ami repüléskor jelez más helikoptereket, kisrepülőket. Ezenkívül korszerűbb lélegeztető géppel, valamint ultrahang készülékkel, és egy mechanikus mellkas kompressziós eszközzel is ellátták a mentőhelikoptereket.

Nyulasi László közölte, Balatonfüreden nagy múltra tekint vissza a légimentés, ami náluk a 90-es évek eleje óta működik, és évente több mint 600 esetben riasztják őket. A bázison öt orvos és hét paramedikus- mentőápoló dolgozik. Az országban 22 helikopter pilótát felváltva alkalmaznak a légimentő bázisokon.

 

 

Forrás: veol.hu   Fotó: Penovác Károly/Napló

Legfrissebbek

Kövess minket!

Programajánló