Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely a fokozottan védett faj védelmére összpontosít.

A Kis-Balaton vadregényes, rejtett világában új remény ébred egy ritka ragadozó számára. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai az MBH Bank támogatásával indították el vadmacska-monitorozó projektjüket, amely a természetvédelem és a tudomány eszközeivel próbál választ találni egy veszélyeztetett faj jövőjét meghatározó kérdésekre. A 40 Celsius-fokos hőség ellenére a bank fenntarthatósági és CSR vezetőjével a fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpontban, majd a terepen is jártunk, ahol a szakemberek kameracsapdákat cseréltek, élőhelyet vizsgáltak, és arról meséltek, mit tehetünk egy láthatatlanul élő faj megmentéséért – számolt be az Index.

Perzselő, mozdulatlan nyári hőség terítette be a Kis-Balaton mocsaras, buján zöldellő világát, amikor a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival együtt jártuk be a vadmacska-védelmi projekt egyik kulcsterületét. A levegő szinte rezgett a forróságtól, de a természet nem hallgatott el: nádirigók csevegtek a sás között, szürke gémek, kis- és nagy kócsagok szálltak fel riadt szárnysuhogással, és a víztükör szélén récék húzták a csíkokat. A látszólag mozdulatlan táj mögött mégis valami különleges dolog zajlik – a ritka és rejtőzködő európai vadmacska megóvása.

A terepbejáráson részt vett Szege György, az MBH Bank fenntarthatósági vezetője és Varga Zsuzsanna, a bank ESG kommunikációs szakértője, CSR vezetője is, akik nemcsak a bank támogatói szerepéről beszéltek, hanem arról is, milyen fontos számukra a hazai természetvédelmi kezdeményezések aktív támogatása. Rajtuk kívül velünk tartott Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese, aki a projekt szakmai hátteréről mesélt a terepen, miközben dr. Pósa Patrícia vezetésével együtt cserélték ki a vadkamerákat az egyik féltve őrzött megfigyelési ponton.

A kameracsapdák nem csupán technikai eszközök: ezek a láthatatlan őrök segítenek bepillantani abba az életbe, amelyet emberi szem ritkán lát. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Kis-Balaton-Nagyberek tájegységben helyezte ki az első kamerákat, amelyek már több vadmacska jelenlétét is dokumentálták. A felvételek bizonyítják, hogy ezek az állatok – Európa egyik legrejtettebb, legveszélyeztetettebb ragadozói – még mindig jelen vannak, még ha életmódjuk és ritkaságuk miatt alig ismerjük is őket.

A projekt célja éppen ez, feltárni és megérteni a vadmacskák életét, mozgásterét, veszélyeztetettségi tényezőit, és ennek mentén konkrét természetvédelmi lépéseket tenni. Az MBH Bank támogatásával a nemzeti park igazgatóság egy olyan kutatási és védelmi programot indított, amely megalapozhatja a faj hosszú távú fennmaradását. A későbbiekben telemetriás jeladó nyakörvek segítségével még pontosabb adatokhoz szeretnének jutni a faj viselkedéséről és területhasználatáról, és olyan intézkedéseket terveznek, mint a „zöldfolyosók” létrehozása a vadmacskák szabad mozgásának biztosítására.

Ez a projekt így nemcsak a vadmacskáról szól, hanem arról is, hogyan tudunk harmóniában élni a természettel – hogy ne csak a szemünk előtt élő világot védjük, hanem azt is, amit alig látunk. „Az MBH Bank számára kiemelten fontos, hogy olyan kezdeményezések mellé álljon, amelyek hosszú távon segítik a hazai biológiai sokféleség fennmaradását” – fogalmazott Szege György a bejárás közben.

A teljes cikk további fotókkal és részletekkel itt érhető el.


Forrás: Index
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom