Új vezető áll a Bahart élére

Új vezető áll a Bahart élére

Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közgyűlésén Veigl Gábort, a cég korábbi gazdasági vezérigazgató-helyettesét nevezték ki az új vezérigazgatónak. Az eddig üresen tátongó poszt 2020. december 16-tól kerül betöltésre.

Veigl Gábor a társaság közleménye szerint legfontosabb feladatának a hajózási fókuszú, hatékony, korszerű és utasbarát szolgáltató vállalat megteremtését, valamint a BAHART infrastruktúrájának megújítását tekinti. A közeljövő beruházásai között cél az új hajók és kompok beszerzése, a kikötői infrastruktúrák fejlesztése, valamint a támogató rendszerek, informatikai megoldások bevezetése.

Az új vezérigazgató 42 éves közgazdász, tapasztalatait állami, önkormányzati és magántulajdonú – jellemzően a szolgáltatószektorban működő – vállalatoknál szerezte vezetői pozíciókban. 2015-től a cég gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyetteseként és általános helyettesként dolgozott a vállalatnál.

Hivatalos indoklás nincs a korábbi vezető távozásának okáról. November 20-án közölte a BAHART-ban tavaly óta állami tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) , hogy Kollár József, a cég éléről öt év után közös megegyezéssel távozott.  Ennek okairól sem az MTÜ, sem Kollár József nem nyilatkozott azóta sem.

Kollár Józsefet 2015. májusában nevezte ki a cég élére az akkor még 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése.

Mint ismeretes, a BAHART korábban a tóparti, kikötőkkel rendelkező önkormányzatok birtokában volt, tavaly került tőkeemelés révén meghatározó állami többségi tulajdonba. Azóta megkezdődött a társaság profiltisztása, bizonyos vagyonelemeinek – köztük közterületek: kikötő, vízparti ingatlanok, valamint kempingek – értékesítése, és hajóflottájának fejlesztése.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: MTI

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ördögigafa, Sümeg

A Sümeg melletti Sarvaly középkorban elpusztult falváról, pontosabban annak erdei nyomairól már értekeztünk
Elolvasom

Mediterrán tóvá válhat a Balaton? A szakértő szerint gyors cselekvésre van szükség

A folyamat talán még visszafordítható, de ehhez azonnali lépések kellenek. - - Nem fér kétség hozzá, h
Elolvasom

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom