Újabb balatoni strandok szépülhetnek meg nyárig

Mintegy 90 fejlesztés valósul meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. strandfejlesztési pályázatának keretein belül. Eddig 40 beruházás finanszírozásáról született döntés – adta közre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A kiírás elsősorban az akadálymentesítést, a hozzáférhetőséget, valamint a család- és látogatóbarát szolgáltatások kialakítását célozta, a fejlesztések esetében kiemelt figyelmet kap az alapszolgáltatások minőségének emelése, így többek között a vizesblokkok és az öltözőkabinok megújítása, a vízbejutás feltételeinek javítása. A most rendelkezésre álló forrásból zöld felületek újulhatnak meg, de lehetőség nyílik ingyenes wifi kiépítésére, árnyékolók és utcabútorok telepítésére is. Emlékeztettek arra, hogy az MTÜ 2017-ben indította el a Kisfaludy Strandfejlesztési Programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon.

A támogatássorozat első négy ütemében már 114 szabadvízi strand jutott 12 milliárd forint támogatáshoz. A strandfejlesztési program szerves része azoknak a fejlesztéseknek, amelyekkel a kormány Magyarország megújulását támogatja, ezen erőfeszítéseknek köszönhetően a turisztikai ágazat újra a hazai gazdaság húzóágazatává válhat – olvasható a közleményben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Balatoni Bájoló: a Jásdi Pincével és a Báder mandulással készített fagyi-különlegességet a Sissi Fagyizó

Házi-krémes fagylalt, a Jásdi Pince kékfrankosa és a zánkai Báder birtok ropogós mandulája: a Balaton régió
Elolvasom

Osztrák házakba törtek be Ajka környéki férfiak

Összehangolt akció keretében három Ajka környéki férfit fogtak el a rendőrök - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Sorozatrablót fogtak Zalaegerszegen

A zalaegerszegi rendőrök a kapitányság épülete előtt fogták el azt a 21 éves tófeji férfit, aki másfél óra
Elolvasom