Újabb ígéretes balatoni étterem húzta le a rolót

Újabb ígéretes balatoni étterem húzta le a rolót

A balatonfüredi Vasüzlet üzemeltetőinek saját bevallása szerint “nem tudtak teljesen felnőni a feladathoz”.

Közösségi oldalán jelentette be, hogy búcsúzik a balatonfüredi Vasüzlet, amely kevesebb, mint három évig működött. A fiatal csapat által működtetett étterem grillhúsairól, malacfüléről és dödölléjéről volt nevezetes, és a szakma a Balaton és környéke egyik legígéretesebb éttermeként tartotta számon – írja a 24.hu. A Huszár Mátyás séf által vezetett étterem azonban most mégis bezár:

“Az első évek, nem fogunk hazudni, nehezek voltak. Sokan csatlakoztak be a projektünkbe, s voltak akik ideje korán léptek ki. Az viszont bizonyos, hogy mi sem tudtuk pontosan, hogy mibe is vágunk bele.

2024-hez úgy álltunk hozzá, hogy egy sorsdöntő év lesz. Bár a gazdasági nehézségek ellenére sikerült üzleti céljainkat elérni, sajnos nem tudtunk teljesen felnőni a feladathoz. Így pedig fájó szívvel, azt a döntést hoztuk meg, hogy a Vasüzlet története velünk befejeződik” – írták a Facebookon.


Forrás: 24.hu
Fotó: Vasüzlet / Facebook

Kapcsolódó

40 éves lett a siófoki ásványmúzeum

A kiemelkedő jelentőségű gyűjteményt felvonultató múzeum június 6-án jubilált. - - A Magyarország és E
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom