Újdonságok a füredi SUP-világbajnokságon

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) bejelentése szerint az idei, balatonfüredi SUP-világbajnokságon, új számként csapatversenyt is rendeznek majd.

Az ICF szerdai hírlevele szerint sok területen modernizálják a viadalt, ezek közül az egyik a két új szám – férfi és női csapatverseny – bevezetése. Az induló országok a hosszú távú versenyekben négy, a technikai számokban pedig három sportolót nevezhetnek a csapatversenybe – ennél többen is indulhatnak, de a többiek eredménye csak egyéniben számít majd.

A nevezettek összesített teljesítménye alapján alakul ki a csapatok végső sorrendje – a hosszú táv esetében nemzetenként csak a legjobb három versenyzőt értékelik.

Az előző, 2019-es vb-n, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a nemzetközi szövetség pedig reméli, hogy az idei, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz. A világbajnokságon három osztályban küzdhetnek majd meg az indulók nyílt, junior és masters kategóriákban.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Lezárult a nyomozás a Balaton-parti építkezésen történt baleset ügyében

A forgó-kotró munkagép okozott súlyos sérülést - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti építkezésen s
Elolvasom

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom