Újra látogathatók Balatonfüred kulturális intézményei

Újra látogathatók a balatonfüredi intézmények, és megrendezik a Kékszalagot, valamint a borheteket is – közölte a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.

A balatonfured.hu honlapon közzétett információk szerint a koronavírus-járvány miatti három hónapos zárva tartás után szombaton nyitottak meg a tóparti város kulturális intézményei.

A Vaszary Galériában a Top 10 című kortárs kiállítás tekinthető meg, amely a márciusi megnyitója után a járvány miatt csupán öt napig volt nyitva. Várja már a látogatókat a Jókai Emlékház, a Városi Múzeum, a Zsidó Kiválóságok Háza, a Vitorlázeum, a Bodorka Látogatóközpont és a Lipták Gábor Városi Könyvtár is.

A Kisfaludy Galéria csak júliusban nyílik meg, az Arácsi Népház pedig a felújítási munkálatok miatt július közepéig zárva tart.

Idézték Bóka István balatonfüredi polgármestert, aki kiemelte: a Magyar Vitorlás Szövetség július 30. és augusztus 1. között megrendezi a Kékszalagot, a borheteket pedig az eredeti időpontban meg tudják tartani. Az Anna-bál megrendezéséhez több mindent kell mérlegelni, de hamarosan döntenek róla – tette hozzá.

Szintén a városi honlapon közölték, hogy a tervek szerint július 2-ától újra lesznek vetítések a Balaton Moziban.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Hallgatóbarát kategóriában nyert a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2026 Gálán

A Pannon Egyetem nyerte el a Hallgatóbarát Egyetem címet a tegnapi Év Egyeteme 2026 Gálán, emellett a Siker
Elolvasom

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom