Üzemanyagtolvajok ellen emeltek vádat Veszprémben

Vádat emeltek három férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás miatt Veszprémben, mert több mint 650 ezer forintnyi üzemanyagot loptak benzinkutakról.

A Veszprém Megyei Főügyészség pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ügy fő vádlottja egy 27 éves férfi, akinek egy 25 és egy 30 éves társa is volt, előbbi nyolc, utóbbi három alkalommal vett részt a bűncselekmények elkövetésében.

A 27 éves férfi 2018 augusztusától 2019 januárjáig huszonhat, az ország különböző pontjain lévő – budapesti, fóti, érdi, százhalombattai, diósdi, székesfehérvári, balatonakarattyai, győri, győrújbaráti, az M3-as autópályán Polgárnál álló, valamint nagyvázsonyi – benzinkutakról távozott úgy, hogy az általa vagy az ott tankolt üzemanyagért nem fizetett.

A vádlottak sokszor kannákba is tankolták a dieselt vagy benzint – tették hozzá.

Mindhárom elkövető volt már büntetve, a 30 éves férfit alig két hónappal az első üzemanyaglopása előtt ítélték végrehajtandó börtönbüntetésre más jellegű bűncselekmények miatt.

A Veszprémi Járási Ügyészség mindhárom férfire végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságon – közölték.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Jégről mentési és airboat gyakorlatot tartottak a vízimentők Keszthelyen

2026 január 11-én, vasárnap jégről mentési gyakorlatot tartottak Keszthelyen, a mólónál, a Vízimentők Magy
Elolvasom

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a hazai turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma me
Elolvasom

Jön a III. Dél-Balatoni Sétáló Kóstoló – Téli boros élmény Rádpusztán

Január 17-én harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-Balatoni Sétáló Kóstolót a Rádpuszta Gasztro Élménybir
Elolvasom