Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nőket filmezett le mellékhelyiségekben

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki mellékhelyiséget használó nőkről készített videófelvételeket a tudtukon kívül –  közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kaposvári Járási Ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat az ügyben.

A húszas éveiben járó váci férfi idén májusban és júniusban egy budapesti szórakozóhelyen, illetve nyáron egy Balaton-parti fesztiválon elrejtőzött a nyilvános, a női mellékhelyiséggel szomszédos WC fülkében azért, hogy a mellékhelyiséget használó nőkről titokban videófelvételeket készítsen.

“A vádlott a mobiltelefonját a fülkék közös oldalfala felett átemelte, és a készülékkel rögzítette az illemhelyiség használatát” – írták.

A férfi Budapesten, illetve a Balaton-parton egyaránt nyolc-nyolc nőről készített ilyen módon felvételeket, mígnem a férfi cselekményét az egyik sértett észrevette, és előbb a férjét, majd a fesztivál biztonsági szolgálatát értesítette a történtekről.  

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – áll a közleményben.


Kapcsolódó

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a hazai turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma me
Elolvasom

Jön a III. Dél-Balatoni Sétáló Kóstoló – Téli boros élmény Rádpusztán

Január 17-én harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-Balatoni Sétáló Kóstolót a Rádpuszta Gasztro Élménybir
Elolvasom

Nagy értékben lopott szerszámgépeket egy berhidai férfi

Többmilliós értékben foglaltak le lopott eszközöket Fejér vármegyében - számolt be a police.hu. - - Eg
Elolvasom