Valóságos sztárparádé a ma induló Bujtor István Filmfesztiválon

Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek a ma induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versenyfilmes alkotást nézhet meg a Balaton Színházban a közönség négy nap alatt.

Az idén már Keszthelyen jelentkező filmfesztivál egészen erős filmes kínálattal jelentkezik, és a filmek mindegyike közönségtalálkozóval, pódiumbeszélgetésekkel együtt nézhető. Kihagyhatatlan élményt jelentenek majd az Ötvös Csöpi filmekA Pogány Madonna, Csak semmi pánikAz elvarázsolt dollárés a Hamis a baba, amelyek vetítése előtt esténként L. Dézsi Zoltán újságíró, a Buj-tour csapat tagja beszélget a fesztivál díszvendégeivel, Kern Andrással, Gundel Takács Gáborral, Frenreisz Károllyal és Piroch Gáborral. Piroch, a világszerte ismert kaszkadőr önéletrajzi ihletésű filmjével a versenyprogramban is jelen lesz, amelyben Rudolf Szonja, Ódor Kristóf, Jordán Adél és Szacsvay László is szerepet kapott.

Találkozhatnak a rajongók Koltai Róberttel, aki két éve kapta vette át a Bujtor-életműdíjat. Most nemcsak ebben a minőségében van jelen, Piroch Gáborhoz hasonlóan az új filmjének bemutatóján is ott lesz. A Gaál Ildikó és Surányi András által rendezett Meghalni bárki tud című játékfilm kapcsán színésztársa, Elek Ferenc is elkíséri.

Ott lesznek a filmfesztiválon Tordai Teri, Törőcsik Franciska és Csobot Adél, a Cicaverzum című vígjáték szereplői. A filmben a harmincéves Fáni (Törőcsik Franciska) menekül a szerelemtől, mert ha megtetszik neki egy férfi, azonnal a halálát vizionálja. A film bemutatóján a korábban Bujtor-díjat nyert Szeleczki Rozália, a film rendezője és Iványi Petra producer is részt vesz. A filmben egyébként Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert és Kiss Tibi is játszik.

A tervek szerint érkezik Reviczky Gábor és Szalóczy Pál. Szalóczy a trianoni békediktátum részleteit játékfilmes eszközökkel feldolgozó dokumentum, a Carte Rouge Apponyi grófjának hangja mellett a film forgatókönyvírójaként is bemutatkozik ezúttal. Mellettük Balázs Andrea színész kollégájuk, valamint Kiss Stefán Mónika producer-rendező és Pocsai István, a filmgyártó tulajdonosa is ott lesz. A Melange című film alkotói is a vörös szőnyegre lépnek. Az egyetlen éjszaka történetét elmesélő sztori, amikor egy középkorú színész útnak indul a saját filmbemutatójára, ám az ünneplést beárnyékolja az édesapja halála, Králl Kevin rendező-forgatókönyvíró, mellett a főszereplő, Rajkai Zoltán és a producer-gyártásvezető, Vasas Petra révén képviselteti magát. Az 1939 című, szuggesztív alkotás, amely egy detektívtörténeten keresztül bepillantást enged a végletekig megosztott magyar társadalom tagjainak személyes világnézetébe a második világháború hajnalán, Benkő Claudia és Magyari Zsolt rendezők, valamint Cserkuti Viola supervising art director személyes jelenlétével mutatkozik be a filmrajongók előtt.

A dokumentumfilmesek közt vesz részt a fesztiválon a Bujtor-díjjal rendelkező Poroszka Magyar Zsolt a méhekről szóló újabb természetfilmjével, Hajduk Márta rendező, forgatókönyvíró a Rokonom, Petőfi című filmmel, a Cafe Marylin pedig a szereplők, Sciviero Seany, Király Attila és Kőrösi István színművészek mellett Farkas András Attila forgatókönyvíró, producer és Herpai Márk társproducer által lesz jelen.

Találkozhatnak a nézők Chilton Flórával, aki az Északi Támpont Egyesülettel egy közös játékfilmet s egy dokumentumfilmet jegyeznek. Tóth Bálint producerrel közösen jegyzik a Széllel szemben című filmet, amely egy tizennégy éves ikerpár, Lili és Léna szívszorító történetét meséli el, amikor elszöknek a gyermekotthonból, és elindulnak haza régen látott édesanyjukhoz. A film a Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb kisjátékfilm kategóriában győzött. Másik filmjük, a My back story egy visszahúzódó, 15 éves lány megrázó története, aki négy éve gerincferdüléssel küzd. Állapota olyan súlyossá válik, hogy már nem marad más lehetőség a gyógyulására, csupán a rettegett operáció. A gerinckorrekciós műtét napjaink egyik legbonyolultabb orvosi beavatkozása, amelyet gyermekeken végeznek, lehetséges következményei közé tartozik a bénulás, sőt a halál is. A szülőknek mindezek tudatában kell a végső döntést meghoznia.

Jön a Dub Hard – Keményre hangolva című fikciós alkotás, mások mellett Baki Dániel, Ember Márk, Egri Márta és Kautzky Armand főszereplésével. Látható lesz a Kék róka is, amely bővelkedik a nagy szereplőkben: Száraz Dénes, Zsigmond Emőke, Schmied Zoltán, Kovács Panka, Fekete Ernő, Bánovits Vivianne és Sodró Eliza alakításai hitelesítik a filmet, amelyben – Herczeg Ferenc történetét feldolgozva – egy sármos dzsesszklub tulajdonos két régi barátja házasságát igyekszik feldúlni.

Látható a kínálatban a Hat hét című film, amely sorra nyeri a filmszakmai díjakat. A történet szerint Zsófi egy érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser, aki későn veszi észre terhességét, ezért úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak, ugyanakkor a szülés után elbizonytalanodik. és mindössze hat hét áll rendelkezésére, hogy végleges döntést hozzon. Romwalter Judit producer, Szakonyi Noémi Veronika rendező és Vincze Máté Artur forgatókönyvíró is Keszthelyre utazik a bemutatóra. Keleti Ágnes, a valaha élt legidősebb olimpiai bajnok, az idén százhárom éves olimpiai bajnokunk portréját a rendező-vágó-producer, Oláh Katalin hozza el.

Komoly animációs alkotások és versfilmek is várják a filmek szerelmeseit a Bujtor Filmfesztivál versenyfilmes programjában. Megnézheti a publikum Bereményi Géza és Gauder Áron forgatókönyvéből, Baumgartner Zsolt animációjával készült Kojot négy lelke című, nemzetközi filmes díjakat is besöpört animációs nagyfilmjét. Báthory Rudolf rendezésében egy féltékeny barát véres esete kerül moziba, egy történet, amelyben az apró detektívnek kell utat törnie az igazság fényre derítéséhez. A versfilmek között más szerzők mellett Petőfi Sándor, József Attila, Juhász Gyula, Reményik Sándor és Tisza Kata művei is láthatók. Engelmann Péter korábbi Bujtor-díjas alkotó két versklippel vesz részt a fesztiválon, Berecz Péter, az ATV Heti Naplójának riportere pedig A vastüdejű ember című portréjával.

Bekerült a versenyprogramba a Majdnem menyasszony, a Megafilm Service Herczeg Ferenc műveit feldolgozó trilógia következő darabja, Heim Vilmos Apám fia című játékfilmje, a Vertgio Média Éger című filmje, amely a MetroPOLICE filmfesztiválon lett fődíjas. A dokumentumfilmek között az Ugrin Julianna és Vízkelety Márton által jegyzett, az egyház szolgálata helyett a civil családi életet választó pap történetét bemutató A döntés című film, Skrabski Fruzsina és Kiss Sándor filmje, a Megörökölt gyalázat, amely a szovjet megszállás alatt megerőszakolt áldozatok történetének tovább élését mutatja be, az AMC Networks Tiltott Zónák 2. évada, vagy Brlázs Ágnes és Nagy István Keleti Éváról szóló portréja, A pillangó szárnyán.

A filmek között az alkotókkal Alapi Tóth Zoltán rendező és Király Erika újságíró, előadóművész beszélget. A vetítési programba bekerült alkotásokat párhuzamosan vetítik a Balaton Színházban. Az egyik terem a Bujtor Mozi, a másik a Latinovits Mozi nevet viseli a fesztivál ideje alatt, ahol a zsűritagok, Ferenczi Gábor rendező, Stork Natasa színművész, Lutter Imre producer, előadóművész, Wiegmann Alfréd és Kalász József rendezők, illetve Bunyik Béla producer is jelen lesznek és konzultálnak a filmesekkel.

A Bujtor Filmfesztivál idei versenyfilmes mozikínálatát egy közös rövidfilmben mutatják be a szervezők: https://youtu.be/z4ApHsNpvxo

A Bujtor István Filmfesztivál A nagy csinnadratta című vörös szőnyeges megnyitóval veszi kezdetét augusztus 22-én, délután 5 órakor Keszthely főterén, s már aznap este vetítik A Pogány Madonnát, amelynek szobrát a Hamis a babával együtt megnézheti a közönség a Bujtor-emlékkiállításon. Augusztus 23-án, 24-én és 25-én folyamatosan mennek a vetítések, ahogy a www.bujtorfilmfesztival.hu oldal részletesen közli is az egyes mozik időpontját. A publikum a Csöpi filmek kivételével minden alkotást és beszélgetést ingyenesen látogathat. A Bujtor-díjak átadása augusztus 25-én délután 5 órakor lesz, a Balaton Színházban, ünnepi ceremónia kíséretében és a Bujtor-család jelenlétében. A hivatalos versenyprogram filmjeit és a vetítési programot, valamint a koncertek, kiállítások, gasztronómiai és veteránautós programok mindegyikét a filmfesztivál oldalán találja a közönség.


Kapcsolódó

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom