Vasárnaptól kéthetente piacot rendeznek Veszprém belvárosában

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával vasárnaptól kezdve kéthetente piacot rendez a Veszprémi Programiroda Kft. a bakonyi megyeszékhely történelmi belvárosában, az Óváros téren.

A rendezvényt beharangozó keddi veszprémi sajtótájékoztatón Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatói főtanácsadója elmondta: a kéthetente vasárnap délelőttönként nyitva tartó piaccal szeretnék feléleszteni a régi vásári hagyományokat és élettel töltenék meg a belvárost.
    

A környékbeli termelők és árusok portékái mellett kockás abroszos asztaloknál ehetnek-ihatnak az érdeklődők, egy miniszínpadon pedig programok is szórakoztatják majd a vendégeket – tette hozzá. Közölte: az első piacnapra már több mint harminc standot foglaltak le.
    

Üdvözölte az Óváros téri piacnyitást Porga Gyula Veszprém kormánypárti polgármestere is, aki az EKF-program város- és közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: az Óváros tér, mint piactér találkozási pontot jelentett a régi veszprémieknek, a hagyományok felelevenítése pedig a közösséget erősíti majd.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Dílerek kezén kattant a bilincs Veszprémben

A rendőrök kezdeményezték egy pár letartóztatását - írja a police.hu. - - A rendőrök március 8-án kora
Elolvasom

Adóellenőrt fenyegetett, lecsaptak a veszprémi kopók

Őrizetben egy Fejér vármegyei férfi - adta közre a police.hu. - - A NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vám
Elolvasom

A víz világnapját ünnepli Keszthelyen a NABE

A víz világnapja alkalmából 2026-ban is megszervezi az ilyenkor szokásos programját a Nők a Balatonért Egye
Elolvasom