Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fejlődés – jelentette ki a társaság vezérigazgatója szombaton Balatonfüreden, a 18. hajózási szezon megnyitóján.

Veigl Gábor elmondta: a jubileumi. hajózási szezon tiszteletére a flotta ikonikus hajóit vonultatták fel a balatonfüredi kikötő előtti szakaszon az ünnepségen.

Jelezte: három évtized hajói találkoztak Balatonfüred előtt, hiszen a 135 éves Helka és Kelén még a 19. században készült, az idén műszakilag és esztétikailag egyaránt felújított Jókai nosztalgiahajó több mint 110 éves, a flotta legújabb tagjait, két személyhajót és két kompot pedig két éve adták át.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom